Aktuális
Megkezdődött a második reaktortartály gyártása is a paksi bővítéshez
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.
Kovácsolják már az atomerőmű lelkét
A tárcavezető hangsúlyozta: újabb lényeges mérföldkőhöz érkezett a paksi bővítés. Egyrészt aláhúzta, hogy Szentpéterváron, Európa legnagyobb automatizált kovácsüzemében elkezdték gyártani a leendő hatodik blokk reaktortartályát, amelyik az egyik legfontosabb hosszú gyártási idejű eszköz egy atomerőmű építése során.
„Ez lesz az atomerőmű lelke, ugyanis maga a szabályozott láncreakció ebben a reaktortartályban megy majd végbe, ezért is a lehető legszigorúbb európai és magyar szabványok alapján gyártják”
– mondta.
„A gyártási időszak alatt hétszáz alkalommal lesz majd minőségellenőrzés. Ennek a reaktortartálynak a tömege 315 tonnás lesz, 11 méter magas, 4,5 méter átmérőjű, hatalmas eszköz, amelynek 300 Celsius-fokos hőmérsékletet és 162 bar nyomást kell majd kiállnia legalább hat évtizeden keresztül” – mutatott rá.
Franciaországban is gyártják már a Paks II elemeit
Másrészről az is kiderült a sajtóanyagból, hogy ezzel párhuzamosan a franciaországi Belfortban gyártani kezdték az ötös reaktorblokk turbinájának első elemeit.
„Tehát mind az ötös, mind a hatos blokkok legfontosabb eszközeinek gyártásával most még előrébb vagyunk ezen fontos beruházásban. És már abból is, hogy oroszországi és franciaországi gyártóhelyek vannak, világosan látszik, hogy ez egy nagy nemzetközi beruházás, amelynek sikere kritikus fontosságú Magyarország energiaellátásának hosszú távú biztosítása érdekében” – közölte a tárcavezető.
Forrás: Link
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Így húzták ki a megcsúszott dunántúli vasúti szakasz méregfogát – fotókkal
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Elkezdődhet a tervezés – Cinkotáig vinnék az M2-est, megújulhatnak a HÉV-vonalak
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Indul a jelenlegi legnagyobb hazai vasútfejlesztési projekt
-
Iparági hírek 2026. 04. 10.
Közel 2000 autó súlyának megfelelő szemét gyűlt össze egy év alatt az ország gyorsforgalmi útjain