Aktuális
A felismerhetőség határterületeit villantja fel a STRABAG művészeti gyűjteménye
Idén 42 helyszínen mutatja meg a kortárs művészet erejét az Art Weekend Budapest (AWB), amelyet november 28. és 30. között rendeznek. Igazi különlegesség, hogy helyet kap a központi kiállításon egy vállalati műgyűjtemény: a STRABAG ART kollekciójából és meghívott művészek alkotásaiból összeállított válogatás Édouard Glissant „átláthatatlansághoz való jog” gondolatát állítja középpontba.
Megtelik a város művészettel
Egyre nagyobb figyelem kíséri a hazai kortárs művészeti élet immár harmadszor megrendezett eseményét, az AWB-t, amely nemcsak Budapest galériáit és kiállítóhelyeit, hanem műtermeit is megtölti majd élettel. A háromnapos, ingyenes programsorozat az adventi időszak kezdetén hívja felfedezőútra mindazokat, akik közelebb szeretnének kerülni a kortárs alkotásokhoz.
Mintegy negyven helyszín várja majd a látogatókat, köztük tizenhat új galéria és kiállítótér, sőt, idén először egy pécsi helyszín is bemutatkozik a programban. Az AWB célja, hogy a művészetet közvetlenebb, személyes élménnyé tegye, ezért pillanthatnak be a látogatók az alkotók műtermeibe is.
Az esemény egyik különlegessége, hogy tematikus, másfél–kétórás művészeti sétákon három-négy kiállítást ismerhetnek meg rövid, személyes minitárlatvezetésekkel. A sétákat ismert közéleti vagy művészeti személyiségek vezetik – olyanok, akik különböző nézőpontokból közelítenek a kortárs művészethez, így eltérő perspektívákat kínálnak a látogatóknak.
Az átláthatatlanság zónái
A kiállításon Török Krisztián Gábor kurátor a láthatóság, a rejtettség és a felismerhetőség határterületeit járja körül. A művek elmosódó, töredékes és torzított formákban jelennek meg, ahol a néző figyelme folyamatosan elcsúszik: a jelentés felvillan, majd visszasüllyed a homályba.
Mi látható és mi marad rejtve? Fedezze fel a kiállításon és ismerje meg, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a kiállítás darabjai.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a megnyitóra, november 27-én 19:00 órakor a Brody House-ban (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 10.).
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját