Aktuális
Rekordév után sem lassít a Szabadics Ride, ahol minden cég szintet lép
Tizedik alkalommal rendezték meg a
Tizedik alkalommal rendezték meg a SZABADICS Ride Company Challenge-et a Mapei Tour de Zalakaros keretében június 20-án. A vállalati csapatok számára létrehozott kerékpáros verseny az elmúlt évtized során jelentős fejlődésen ment keresztül. A kezdeti betétfutamból mára önálló márkává és teljes értékű sporteseménnyé vált. Az idei verseny minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott, a szervezőknek pedig már a nevezési határidő előtt le kellett zárniuk a regisztrációt. A SZABADICS Ride története több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött, és azóta folyamatos fejlődés jellemzi. „A kezdetek kapcsán meg kell említeni Jankovics Ferenc nevét, akinek köszönhető az egész verseny alapötlete, koncepciója” – idézte fel a kezdeteket Szabadics Roland, a SZABADICS Group operatív igazgatója. Mint elmondta, a verseny a 2010-es évek végén még jóval kisebb költségvetéssel, kevesebb kategóriával és a Tour de Zalakaros betétfutamaként működött. „A SZABADICS Ride az évek során kinőtte magát, önálló brandként is megállja a helyét, és Karádi Szabolcsnak, a Teker Sportiroda Kft. ügyvezetőjének köszönhetően mára már önálló, teljes értékű sportesemény és rendezvény” – fogalmazott. A fejlődést jól mutatja, hogy a verseny népszerűsége évről évre növekszik. A szervezők szerint sok résztvevő már hónapokkal előre beírja a naptárába az eseményt, és ehhez igazítja szabadságait, céges programjait, sőt még az edzéstervét is. A rendezvény eredeti célja a környékbeli közösségek, baráti társaságok és üzleti partnerek összekapcsolása volt. Ez a cél ma is meghatározó eleme az eseménynek. „A mai napig kiemelten fontos szerepet tulajdonítunk a SZABADICS Ride-on a partnerekkel való együttműködésnek és a kapcsolatépítésnek” – hangsúlyozta Szabadics Roland. A szervezők minden évben tudatosan fejlesztik a helyszíni infrastruktúrát, hogy a résztvevő cégek képviselői kényelmes környezetben találkozhassanak egymással. „Minden évben az a célunk, hogy egy olyan sporteseményt hozzunk létre, ahol értékes partnerségek, vagy akár életre szóló barátságok köttetnek olyan cégek között, amelyek az ország különböző pontjairól vagy akár külföldről érkeznek” – tette hozzá. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az idei verseny minden korábbi rekordot megdöntött. „Ebben az évben rekordszámú nevezés érkezett be hozzánk. Azért, hogy garantálni tudjuk a versenyzők biztonságát a pályán, kénytelenek voltunk a tervezettnél korábban, 100 csapatnál leállítani a regisztrációt” – mondta Varga Izabella Luca, a SZABADICS Group marketing- és kommunikációs specialistája. A jubileumi év sikerét jól mutatja, hogy számos új csapat is benevezett, miközben a visszatérő résztvevők száma szintén magas maradt. „A cégek már egymás között, ajánlás útján is híresztelik az esemény hírét” – emelte ki. Az idei verseny egyik legfontosabb tapasztalata a szervezők szerint az volt, hogy az esemény körül kialakult közösség tovább erősödött. „A csapatok évről évre egyre jobb viszonyt ápolnak egymással; a visszajáró résztvevők már régi ismerősként, örömmel köszöntik a többieket” – fogalmazott Varga Izabella Luca. Hozzátette, az elmúlt tíz év alatt egy rendkívül összetartó kerékpáros közösség alakult ki, amelynek tagjai nemcsak a verseny napján találkoznak, hanem hosszabb távú kapcsolatokat is építenek. A verseny szellemiségét jól tükrözi az időmérési rendszer is. A 4-5 fős csapatok eredményét a harmadik célba érkező versenyző ideje alapján számítják. „Azért vezettük be ezt a szabályt, hogy ha a csapat negyedik tagjával bármi történne útközben, a többieknek ne kelljen feladniuk, és ne essenek ki a versenyből” – magyarázta. Varga Izabella Luca szerint az idei SZABADICS Ride sikerének egyik kulcsa az volt, hogy a teljesítmény és a közösségi élmény nem egymás alternatíváiként, hanem egymást erősítve jelent meg. Mint mondta, a jó csapatokban a közös munka, az eredményesség és az együtt töltött idő öröme természetes módon kapcsolódik össze, ami a kerékpársportban különösen erősen érezhető. A hobby és verseny kategóriák egyaránt lehetőséget kínálnak az alkalmi és a tapasztalt kerékpárosok számára. „Az egyik legnagyobb sikerünknek azt tartom, hogy a rengeteg nevező ellenére sem veszett el a családias hangulat” – mondta Varga Izabella Luca. A szervezők szerint fontos érték, hogy mindenki megtalálhatja a saját felkészültségének megfelelő kategóriát, így a verseny egyszerre maradhat versenyképes és befogadó. Az idei évben a női mezőny is rekordot döntött, tíz női hobby csapat és három női versenycsapat állt rajthoz. A helyszín kiválasztása továbbra is kiemelt jelentőségű a szervezők számára. „A zalakarosi helyszín nagyon fontos számunkra, jómagam is a településen élek, korábban a cég központja is itt volt” – osztotta meg Szabadics Roland. Az operatív igazgató személyes kötődéséről is beszélt, a rendezvényközpontnak helyet adó Karos Korzó kivitelezését annak idején ő irányította. Az útvonal alapvetően változatlan maradt az elmúlt tíz év során, azonban van egy szakasz, amelyet a résztvevők különösen kedvelnek. „Az ikonikus, festői Kis-Balatoni gáton történő áthaladás megmaradt, melyet nagyon sokan szeretnek és szívükbe fogadtak” – emelte ki. A szervezők a családokra is gondoltak. A gyereksarokban a legkisebbek saját kerékpáros mezt tervezhettek, biciklit díszíthettek és különféle kézműves programokon vehettek részt. A versenynapot hagyományosan gálavacsora és díjátadó zárta. „A gálavacsora leginkább a közös ünneplésről, a háláról, valamint az elért eredmények és a szép pillanatok közös megéléséről szólt” – fogalmazott Varga Izabella Luca. A szervezők a rekordév után sem szeretnének lassítani. A következő cél, hogy a jubileumi, 20. Tour de Zalakaros alkalmával még több csapat számára tegyék elérhetővé a részvételt. „Szeretnénk megteremteni a technikai feltételeket ahhoz, hogy 100-nál is több csapat állhasson rajthoz, így még többen átélhessék a Ride egyedülálló hangulatát” – mondta Varga Izabella Luca. A SZABADICS Group idén nyolc saját csapattal vett részt a versenyen, és a kollégák hónapokon át készültek az eseményre. Volt, hogy az ország különböző pontjain dolgozó munkatársak több órát utaztak egy közös edzés kedvéért. A jubileumi év üzenetét Szabadics Roland egyetlen mondatban foglalta össze azok számára, akik idén még csak a pálya széléről figyelték az eseményt: „Idén a pálya széléről láttátok a sikert, 2027-ben a jubileumi futamon éljétek át belülről is, mert a SZABADICS Ride-on minden cég szintet lép!” Forrás: LinkÖtletből országos hírű esemény
A sport mellett a kapcsolatok építéséről is szól
Rekordlétszám miatt a nevezést is le kellett zárni
A közösség lett a legnagyobb érték
Mindenki megtalálhatja a saját kihívását
Zalakaros és a Kis-Balaton továbbra is a verseny szíve
Nemcsak a versenyzőkről szólt a hétvége
Már a jubileumi, 20. Tour de Zalakarosra készülnek
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját
