Iparági hírek

Így kapcsolhatják össze a Berettyót a Körösökkel

Megjelent:

Illusztráció
Mintegy 738 millió forintot különítettek el a tervre a közös magyar-román uniós projektben.

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását – közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig).

A közlemény szerint az úgynevezett Interreg programban a Kövizig mellett a tiszántúli és a nagyváradi vízügyi igazgatóság, valamint a Bihar megyei Szalárd önkormányzata vesz részt.

A 100 százalékos támogatási intenzitású projekt összköltsége 1,9 millió euró (jelen középárfolyamon mintegy 738 millió forint), a Kövizigre ebből 550 ezer euró jut. A támogatás 80 százaléka az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, 20 százaléka pedig a magyar partnerek esetében hazai társfinanszírozásból biztosított – írták.

Vízkiviteli művet is építenek

A Kövizignek 30 hónap alatt olyan gravitációs vízátvezetési nyomvonalat kell terveznie, amely képes a Sebes-Körös vízkészletének egy részét a Fekete-Körösbe vezetni úgy, hogy közben többlet jusson a Sebes-, a Kettős-, a Fekete-Körös és az országhatár által határolt területek számára.

A projekt végrehajtása során elkészül a Sebes-, a Kettős- és a Fekete-Körös közötti összekötő csatorna elvi vízjogi engedélyes terve (környezeti hatásvizsgálattal együtt), valamint a sebes-körösi vízkivételi mű vízjogi létesítési engedélyes terve.

Berettyó (Bonpethu/Wikimedia)

44 km hosszú csatornát terveznek meg

A tervek szerint a csaknem 44 ezer folyóméter hosszúságú összekötő csatorna másodpercenként 4-6 köbméter körüli vízhozamot lesz képes végigvezetni Sarkadig. Emellett rekonstruálják a biharugrai fővízkivétel hullámtéri tápcsatornáját: a nagyobb vízbiztonság elérése és a párolgási veszteség csökkentése érdekében kotrási és burkolatjavítási munkákat végeznek.

A projekt 2027. szeptember 12-én zárul – olvasható a közleményben.

Forrás: Link

Népszerű