Mi épül?
Német egészségügyi gépgyártó új üzemcsarnoka érte el a legmagasabb pontját Debrecenben
Mérföldkőhöz érkezett a Harro Höfliger Hungary Kft. debreceni beruházása: az új gyártócsarnok elérte a legmagasabb, 15,3 méteres pontját – jelentette be Juhász Csaba ügyvezető igazgató az épület bokrétaünnepségen kedden a helyszínen
Mint az eseményen készített fotókon is látható, a kivitelezésben a Pallér Csarnok Kft. szakemberei és gépei fontos szerepet vállalnak. Korábbi bejelentés szerint a német hátterű vállalat hatmilliárd forintból új csarnokot épít, amelyhez az állam 1,5 milliárd forint támogatást nyújt.
Juhász Csaba felszólalásában elmondta még:
a főként gyógyszeripari és orvostechnológiai gépeket gyártó dél-németországi Harro Höfliger debreceni gyártóegysége az új csarnokkal megháromszorozza a gyártóterületét, és a következő években megduplázza dolgozói létszámát.
Hozzátette: a tavalyi tízmilliárd forintos árbevételük csaknem 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az eredménynövekedés pedig akár kétszámjegyű lehet, ami kitágítja a fejlesztési lehetőségeket.
Barcsa Lajos, Debrecen gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármestere beszédében meggyőződésének adott hangot, hogy a Debreceni Egyetem és a helyi szakképzési centrum a jövőben is jól felkészült, magas hozzáadott értékű munkahelyeken helytállni képes fiatal munkaerőt biztosít a gyárnak.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél