Mi épül?
Elrajtolt a ferihegyi repülőtér gigaberuházása – mutatjuk, mit tartalmaz a 3-as terminál projektje
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megtartották a 3-as terminál alapkőletételét. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is jelen volt. Az átfogó fejlesztési csomag központi elemeként egy teljesen új utasforgalmi terminált építenek fel, a kapcsolódó repülőtéri infrastruktúrával együtt.
Az eseményen közzétett információk szerint a mintegy 1 milliárd eurós projektben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres fő terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A beruházásban emellett többek közt felépítenek
- egy új 15 ezer négyzetméteres utasmólót,
- 13 darab új repülőgép-állóhelyet,
- 132 ezer négyzetméternyi új forgalmi előteret,
- valamint egy 7,2 MW teljesítményű napelemparkot.
A projekt jelentősen növeli a repülőtér kapacitását: a kormány korábbi tájékoztatása szerint a repülőtér éves utasforgalma a jelenlegihez képest megduplázódhat, és elérheti a 40 millió főt.
A tágabb értelemben véve több mint ezer milliárd forintos beruházási csomagnak szintén a részét képezi a reptéri gyorsvasút kiépítése, valamint a repülőtér közúti megközelíthetőségének korszerűsítése.
-további részletek később-
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját