Útépítés
Budapest közeli agglomerációs település nyert közvetlen autópálya kapcsolat
Jelentős kerülőtől kíméli meg a közlekedőket a december 15-én átadott pátyi összekötő út – adta hírül az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). A most befejezett I. ütem során egy 900 méteres bekötőút jött létre a Mészáros és Mészáros Zrt. kivitelezésében, nettó 2, 45 milliárd forintos szerződéses értéken.
Az ÉKM beruházásában két új körforgalmú csomópontot is kialakítottak a bekötőút két végén. Emellett felújították a Füzes-patak hídját, a patak medrét rendezték, Továbbá átépítették a 81106-os utat 160 méter hosszon, illetve csatlakozásokat építettek ki a Sasfészek pihenőhely csomópontjához, akárcsak a meglévő földúthálózathoz. A Sasfészek-tó pihenőhelyhez való csatlakozással Páty település könnyebben elérhetővé vált, és egyúttal Biatorbágy is mentesült az itt áthaladó forgalomtól.
A beruházás jelentőségét az adja, hogy korábban Páty települést az M1-es autópályáról csak jelentős kerülővel Biatorbágyon keresztül (vagy Zsámbék felé, szintén jelentős kerülővel) lehetett elérni, tovább terhelve ezzel a szintén agglomerációba tartozó Biatorbágy belső forgalmát. A direkt bekötés a Budapest körüli agglomeráció egyik települését hozta jobb helyzetbe. A település jelentős ingázó forgalmat generál: a reggeli és délutáni csúcsokban ez a forgalom az M1-es autópályán és Budakeszi felé bonyolódik le.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél