Útépítés
Kész a zalaegerszegi déli átkötő út fejlesztése
Megújult a Sugár utca és a Hegyi út, Zalaegerszeg déli összekötő útja. A több mint 2 kilométer hosszú déli átkötő szakasz az Alsóerdőt a Zalabesenyői városrésszel köti össze. A beruházást a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozták – számolt be nemrég a város honlapja.
A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a beruházás kivitelezésével a Horváth-Ép Közmű- Út- és Mélyépítő Kft.-t bízták meg, mint korábban is megírtuk.
Zalabesenyő mellékutcáit is érintette a munka
Az elmúlt években a dimbes-dombos vidéken jelentősen megnőtt a forgalom és a közlekedés a szakasz több pontján már kifejezetten balesetveszélyessé vált. A korszerűsítés ezért halaszthatatlan volt.
A felújított átkötő úton a lakott területi szakaszon 40, a külterületi részen pedig 60 km/órával közlekedhetnek a járművezetők. A beruházás Zalabesenyő több mellékutcáját is érintette, a kivitelező több helyszínen közműrekonstrukciót is végzett.
Mindemellett a projekt részeként új járdákat is építettek, illetve a régi járdákat is több helyen újraaszfaltozták. A besenyői városrészben egy térkőburkolatú forgalomcsillapító szigetet is kialakítottak.
Forrás: Link
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Így húzták ki a megcsúszott dunántúli vasúti szakasz méregfogát – fotókkal
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Elkezdődhet a tervezés – Cinkotáig vinnék az M2-est, megújulhatnak a HÉV-vonalak
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Indul a jelenlegi legnagyobb hazai vasútfejlesztési projekt
-
Iparági hírek 2026. 04. 10.
Közel 2000 autó súlyának megfelelő szemét gyűlt össze egy év alatt az ország gyorsforgalmi útjain