Útépítés
Újpest egyik legfőbb közlekedési folyosója kap jelentős fejlesztést
Teljesen megújul az útpálya és a járdák burkolata Újpest egyik legfőbb közlekedési folyosóján. A BKK közleménye szerint a Görgey Artúr utcától délre, egészen kerülethatárig mintegy 1,8 kilométer hosszú útszakasz épül újjá.
A közbeszerzési eljárást követően a BKK és a HE-DO aláírta a felújításra vonatkozó vállalkozási szerződést, amelynek tartalékkeret nélküli nettó értéke 920 millió forint. A beruházáshoz szükséges forrást a Fővárosi Önkormányzat biztosítja az Útfelújítási program keretében.
Nyáron már az új útat használhatják a közlekedők
Az útépítés a szükséges előkészítő munkák után – tartósan fagypont feletti hőmérsékletben – tavasszal kezdődhet, és várhatóan 2027 nyarán fejeződik be.
A Fővárosi Közgyűlés tavaly február 26-án döntött arról, hogy biztosítja a ferencvárosi Mester utca, valamint az újpesti István út és Pozsonyi utca megújításához szükséges pénzügyi fedezetet.
Ezt tartalmazza a projekt
A beruházás során a BKK
- megújítja a teljes útpályát és több szakaszon a járdaburkolatot is a vasúti aluljáró, valamint a Görgey Artúr utca között;
- kiemelt gyalogosátvezetést alakít ki a kisebb forgalmú merőleges utcák kereszteződéseinél, valamint biztonságosabbá teszi a gyalogosközlekedést a Chinoin és az Anonymus utcánál az utcatorkolatok szűkítésével;
- biztonságosabbá és kerékpárosbaráttá teszi a Tél utcai csomópontot, valamint a Király utcai kereszteződést, összekötve a már meglévő kerékpársávokat;
- közvetlen kerékpáros kapcsolatot hoz létre Újpest-központ érintésével a Görgey Artúr utca felől a Berda József utcán át a Mártírok útja és Angyalföld irányába;
- kerékpárral mindkét irányban biztonságosabban átjárhatóvá teszi az Árpád utat;
- új gyalogátkelőt létesít Angyalföld kocsiszín és a benzinkút között;
- új parkolósávot alakít ki a Tél utca és a Munkásotthon utca között, segítve a lakótelepi parkolóhiány megoldását;
- új zöldfelületeket létesít a Tél utcánál és a Király utcánál, valamint
- a forgalmi rend megváltoztatásával és a gyalogosfelület növelésével biztonságosabbá teszi a Zeneiskola környezetét és megközelítését.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját