Energetika
Hazánk legnagyobb naperőműve épül fel Debrecenben
Debrecenben szeptember 3-án letették a BMW Manufacturing Hungary Kft. napelemparkjának alapkövét – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményéből. A 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer a vállalatcsoporton belül a legnagyobb lesz, és egyben ez lesz Magyarország legnagyobb ipari naperőműve is. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, a beruházás alátámasztja, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került.
Jelentős infrastruktúra fejlesztésekkel támogatják a beruházásokat
A tárcavezető emlékeztetett, néhány hónap múlva Debrecenben gördülnek le először a BMW tisztán elektromos platformra épült autói a gyártószalagokról.
„Emellett itt valósul meg a legnagyobb mértékben a napenergia bevonása a termelésbe, mivel az energiaigények több mint negyedét majd ez a naperőműpark fogja kiszolgálni.”
Rámutatott, a kormány összességében körülbelül 400 milliárd forintnyi értékben hozott döntést infrastruktúra-fejlesztésekről Debrecen térségében az ipari beruházásokat támogatva.
A világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitása épül ki
Hozzátette, hogy az autóipar termelési értéke tavaly már 13 ezer milliárd forint felett volt, és hazánk immár hatodik éve a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik. Legalább ekkora eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy mindezt a károsanyag-kibocsátás folyamatos csökkentése mellett sikerült elérni, ami a zöldenergia-kapacitások bővítése nyomán volt lehetséges.
Kifejtette, hogy Magyarországon hamarosan mindhárom német prémium autómárka gyárral lesz jelen, miközben itt lesz a világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitása is.
Idő előtt léptük túl a 6000 megawattos kapacitást
Hangsúlyozta, Magyarországon az ipar is egyre több naperőművet épít és használ. A tájékoztatása szerint Magyarországon ma 278 ezer háztartási és közel 3500 ipari naperőmű működik.
„Mi azt terveztük, hogy 2030-ra fogja elérni a magyarországi napenergia-kapacitás a 6000 megawattot. Ehhez képest most 6700 megawattnál tartunk” – tudatta.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél