Ingatlan
Fiatalokra tervezett lakások épülnek a Puskás Stadion közelében
Gazdát cserélt a Hungária körút egyik jellegzetes irodaháza: a Stróbl Alajos utca sarkán álló épületet a Wing vásárolta meg az Atenortól az előbbi ingatlanfejlesztő cég közleménye szerint.
Az Olympia projekt megvásárlásával a WING egy 74 ezer négyzetméteres területen működő komplexumot szerzett meg, ami
- az említett irodaházból (képünkön),
- egy szerkezetkész épületből
- és további egy fejlesztési telkekből áll.
A Puskás Stadion metrómegálló közvetlen közelében fekvő ingatlanon az új tulajdonos további fejlesztéseket tervez: a meglévő iroda mellett több mint 500 lakás, valamint kiskereskedelmi és szolgáltató funkciók is helyet kaphatnak.
A WING azt tervezi, hogy a szerkezetkész épület átalakításával az első lakófejlesztési ütemben több mint 200 otthont hoz létre, az ezt követő fázisokkal pedig a teljes lakásszám meghaladhatja az 500-at.
Az önkormányzat 300 négyzetméternyi területet kap a fejlesztőtől
A koncepció elsősorban kisebb alapterületű, a fiatalok városi lakhatását és az első önálló otthon megteremtését támogató ingatlanokkal számol. A várhatóan jövőre induló első lakóingatlan-fejlesztési ütem otthonai már 2028-ban elkészülhetnek.
A WING célja, hogy a ma még részben alulhasznosított területen aktívabb, több szolgáltatást és zöldfelületet kínáló városi környezet jöjjön létre.
A fejlesztéshez kapcsolódó vállalások részeként megújulnak a környező járdaszakaszok, új zöldfelületek és közösségi funkciók jönnek létre. A projekt végleges funkcionális összetételének és ütemezésének kialakítása még tart, de a WING vállalja, hogy egy legalább 300 négyzetméteres helyiséget ingyen átad az önkormányzatnak, ahol az önkormányzat későbbi döntése alapján bölcsőde, közösségi tér vagy orvosi rendelő működhet a környékbeliek igényeinek megfelelően.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját