Iparági hírek
Gépvásárlással is erősített Szabolcs-Szatmár-Bereg két városában a Ke-Víz
Csaknem 632 millió forintból, uniós támogatás segítségével vásárolt gépeket és hajtott végre modernizációt telephelyein a komplex mély- és magasépítéssel, valamint útépítéssel foglalkozó nyíregyházi „Ke-Víz” 21 Építőipari Zrt. – közölte a cég pénteken.
Mint közleményükből kiderül, az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP) mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázatán nyertek el 442,3 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást.
A magyar családi vállalkozás a nagyhalászi és nyíregyházi telephelyén nagyteljesítményű gépek beszerzésével fejlesztette építési és útépítési tevékenységeit, emellett jelentős informatikai fejlesztést és munkavállalói képzéseket is megvalósított.
A KE-VÍZ projektjeiről lapunkban is rendszeresen beszámolunk, 2024-ben elvégzett legérdekesebb, illetve legjelentősebb kivitelezéseikről itt olvashatnak összefoglalót. Többek között állatkertbővítésről, főútépítkezéséről, vagy éppen ipari park projektjéről is írtunk.
A nyilvános cégadatok szerint a 2023-ban 165 munkavállalót foglalkoztató társaság 2022-ben 21 milliárd 933 millió, 2023-ban pedig 19 milliárd 651 millió forint nettó árbevételt realizált, adózott eredménye 2022-ben 1,11 milliárd, 2023-ban 1,77 milliárd forint volt.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél