Klíma-X
Baracskán naperőmű és energiatároló erősíti a megújuló energiaellátást
A baracskai projekt tervezett élettartama 30 év. A beruházás 3,3 milliárd forintból valósult meg a kivitelezést végző VPP Energy vezérigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint. Szabó Zoltán elmondta, hogy az energiatároló megépítéséhez szükséges 1,78 milliárd forinthoz az Európai Unió 530,39 millió forint vissza nem térítendő beruházási támogatást nyújtott.
Hét hektáros területen épült fel a naperőmű
A Baracskán megépült energiatároló egy óra alatt 5 megawattnyi áramot tud a hálózatra kitáplálni, és 20 megawattot tud eltárolni, az akkumulátoros energiatároló teljesen feltöltve 4 órán keresztül tudja folyamatosan kitermelni az eltárolt energiát. Szabó Zoltán elmondta, hogy a Baracskán 7 hektáros területen megépült naperőmű termelése a becsléseik szerint évente eléri a 10,6 gigawattórát, ami nagyjából 3300 átlagos háztartás éves fogyasztásának felel meg.
A tároló teljes töltöttségnél 4 órán át képes folyamatos ellátást biztosítani
A kapcsolódó energiatároló egy óra alatt 5 megawattnyi áramot képes a hálózatra kitáplálni, tárolókapacitása pedig 20 megawattóra: teljes feltöltöttség mellett négy órán keresztül tudja folyamatosan biztosítani az eltárolt energiát. A fejlesztés célja, hogy a napenergia-termelés ingadozásait kiegyensúlyozza, és a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát későbbi felhasználásra tegye elérhetővé.
Szélerőművet is telepítenének
A vezérigazgató-helyettes beszélt további tervekről is, ezek között szerepel, hogy ezt a fejlesztést szélerőművel egészítik ki, erről azonban még nem született végleges döntés. Az előzetes számításaik alapján a naperőmű mellett a szélerőmű éves szinten további 15 gigawattórás termelésre lesz képes. Szabó Zoltán elmondta: a VPP cégcsoport volt a projekt fejlesztője, ők hozták létre a RackaLit Kft.-t mint projektcéget, amelyet aztán a beruházó az Eurus Energy Europe BV vásárolt meg.
Javier Carrero, a RackaLit Kft. ügyvezetője hozzátette, az Eurus csoportnak a baracskai beruházás az első magyarországi fejlesztése, de hosszú távú fejlesztésekben gondolkodnak, ezért szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon is megvalósuljon a karbonmentes energiatermelése.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját