Kötött pálya
Folytatódik a Debrecen–Balmazújváros vonalszakasz felújítása
A már elkészült Debrecen és Nagymacs közötti pályafelújítást követően Balmazújvárosig folytatódik márciustól a vasúti pálya felújítása és villamosítása – olvasható a MÁV Zrt. 2025. március 14-i közleményében.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányításával megvalósuló pályarekonstrukció miatt idén jelentős korlátozásokra kell számítani Debrecen és Balmazújváros között, ahol több ütemben, eltérő szakaszokon szünetel majd a vonatforgalom.
A pályakarbantartás mellett építik a felsővezeték-hálózatot is
Március közepétől zajlik majd a Nagymacs és Balmazújváros közötti pálya, valamint Balmazújváros állomás vágányhálózatának felújítása. Március 17-től pedig megkezdik a Tócóvölgy és Nagymacs vonalszakaszon a felsővezetéki rendszer kiépítését, amelyet napközben 7 és 19 óra között végeznek. Április közepétől május közepéig Tócóvölgy állomás felsővezeték-hálózatán is dolgoznak hétköznap éjszakánként.
A nyíltvonali szakaszok átépítése több ütemben várhatóan a decemberi menetrendváltásig folytatódik. A balmazújvárosi vasútállomáson június közepétől részleges korlátozással, Füzesabony felé, illetve felől közlekedhetnek majd a vonatok.
Újabb szakaszokon indul a munka
A felújításhoz kapcsolódóan − a sebességkorlátozások megszűntetése érdekében − a MÁV saját forrásból karbantartási munkálatokat végez Hortobágy és Ohat-Pusztakócs állomás között március 17-től június közepéig. Ezen belül április 30-ig a teljes szakaszon folyamatosan, egész nap szünetel a vonatforgalom, pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A karbantartás során mintegy 170 hosszúsínt cserélnek, betonaljakat javítanak, nagygépes vágányszabályozást végeznek. Május 1-jétől újabb fázissal folytatódik a pályakarbantartás ugyanezen vonalon.
A munkálatokat követően jelentősen csökken a sebességkorlátozások száma és mértéke, ezáltal megbízhatóbb lesz a vonatközlekedés a térségben. A jelenlegi 75-80 százalék körüli menetrendszerűség ősztől várhatóan 85, jövőre pedig már 90 százalék fölé javulhat a felújítások után, azaz 2026-tól 10 vonatból 9 pontosan közlekedhet – tették hozzá.
A tájékoztatás szerint a munkák eredményeképpen a 2025/2026-os menetrendi időszaktól új menetrend életbe lépése várható, amely alapján a menetidő akár több mint 15 perccel is csökkenhet Debrecen–Balmazújváros–Tiszafüred között.
A felújítások ideje alatt pótlóbuszokkal biztosítják az utazást. A változásokról a vasúttársaság folyamatosan tájékoztatja az utazóközönséget. A módosított menetrend és a tájékozódást segítő térkép itt érhető el.
Forrás: Link
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Így húzták ki a megcsúszott dunántúli vasúti szakasz méregfogát – fotókkal
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Elkezdődhet a tervezés – Cinkotáig vinnék az M2-est, megújulhatnak a HÉV-vonalak
-
Kötött pálya 2026. 04. 10.
Indul a jelenlegi legnagyobb hazai vasútfejlesztési projekt
-
Iparági hírek 2026. 04. 10.
Közel 2000 autó súlyának megfelelő szemét gyűlt össze egy év alatt az ország gyorsforgalmi útjain