Kötött pálya
Hatalmas, biomorf híd épült vasúti sínek felett: íme Belgium régen várt látványos pályaudvara
Átadták Belgiumban, Mons városában a határozottan régóta várt Mons vasútállomását. A neves spanyol-svájci Santiago Calatrava sztárépítész koncepciója alapján felépített, jelen középárfolyammal számolva mintegy 125 milliárd forint értékű építmény nem csupán pályaudvarként, hanem egy monumentális hídként is szolgál. Mintegy 160 méter hosszan ível át a peronok felett és összeköti Mons történelmi belvárosát a déli városrészekkel.
– foglalják össze az Arhitectonic Facebook-oldalán, illetve az építész honlapján.
Nem kevés késéssel készült el
Amennyire lenyűgözően néz ki a fejlesztés, annyira problémás volt az építkezése. A projektet először 19 évvel ezelőtt, 2006-ban mutatták be, de a költségtúllépések és a késések sorozata hátráltatta a megvalósítást. Az építkezés végül 2013-ban kezdődött, de az eredeti, 2015-ös befejezési határidő egy teljes évtizeddel kitolódott, 2025-re.
A hídként is szolgáló pályaudvar a két, általa összekapcsolt városrész fejlesztéséhez is hozzájárul. Központi eleme a hídon elhelyezkedő megemelt galéria. Az állomás biomorf jellegű üveg- és acélformáit csúcsban végződő, lejtős tető zárja.
A pályaudvarra érkezők a központi térből lépcsőkön, mozgólépcsőkön vagy lifteken keresztül juthatnak le a peronokhoz, ahol hét, személyszállító vonatok számára kialakított vágány, 350 méter hosszú peronok, valamint 29 autóbusz-megálló és taxipont biztosítja a zökkenőmentes közlekedési kapcsolatokat.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját