Mi épül?
Kínai cég hozta a Csepel-szigetre európai elektromos autógyártási központját
Az egyik legnagyobb kínai autóipari beszállító cégcsoportnak számító Baolonghoz tartozó Pex Automotive Systems Kft. épített zöldmezős beruházásban gyárat Szigetszentmiklóson. A mintegy 5,1 milliárd forint értékű zöldmezős beruházást az állam 1,5 milliárd forinttal támogatta.
Az avatás alkalmából szeptember 11-én tartott ünnepségen kiderült:
a vállalat Magyarországra telepíti az elektromobilitási stratégiája európai bázisát, amelynek keretében az új egységben megkezdődhet majd az elektromos és intelligens járműiparhoz kapcsolódó termékek gyártása is.
A zöld megoldásokat is előnyben részesítették a fejlesztésben: napelemekkel fedezik az üzem áramfogyasztásának felét.
Jelentős versenyben dőlt el, hol építik fel a gyárat
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen kifejtette: Magyarország Kína első számú beruházási célpontjává vált Közép-Európában. „Ezek a beruházások, amelyek évről évre érkeznek Kínából Magyarországra, nagymértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemét fenn tudjuk tartani” – jelentette ki.
A miniszter leszögezte, hogy az elektromos és intelligens autóipar jelenti az európai gazdaság jövőbeni gerincoszlopát, aki ezen ágazatokban beruházásokat tud magához vonzani, az hosszú távú biztosítékot kap a saját gazdaságának növekedésére.
Ezután kiemelte, hogy a Baolong Kínán kívül eddig egyedül az Egyesült Államokban és Németországban működtetett gyárakat, a beruházást azonban sok ország szívesen fogadta volna, így nagy volt a verseny érte.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél