Mi épül?
Egy lépéssel közelebb került a Természettudományi Múzeum költözése
A Természettudományi Múzeum Debrecenben, az Oláh Gábor utcai stadion helyén épülhet majd fel, de a részletek még kidolgozatlanok. A részletes megvalósíthatósági tanulmányban egy kiállítótereket magába foglaló épületre, egy gyűjteményi és kutatóközpontot tömörítő épületre, valamint két alternatív helyszínre várnak elemzéseket. A nyertesnek a költözésre, az üzemeltetésre és működésfejlesztésre vonatkozóan is javaslatokat kell tennie.
A Magyar Természettudományi Múzeum 1870-ben született meg a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi részlegéből, már megalapításakor állattári, ásvány-őslénytári és növénytári osztályra osztva. A gyűjtemények folyamatos növekedése miatt a Múzeum több lépésben új helyre költözött: elsőként részben a József-műegyetem (BME) és az Iparegyesület épületeibe, majd az Iparművészeti Múzeumba. A természettudományi gyűjtemények jelenlegi helyükre, a Ludovika téri egykori lovarda épületébe 1956-ban kerültek, de mára biztos, hogy az itt töltött közel 70 év után ismét új helyszín vár rájuk.
Komoly viták alapja
A 2020-ban nagy botrányt kiváltó költözés erősen megosztó: a Múzeum eddig nem rendelkezett saját épülettel, így ennek létrejötte a témára specifikusan alakított megoldásokat hozhat, ami nagy előnyt jelenthet; ráadásul az ország második legnagyobb városában a lakosság részéről komoly igény, a Debreceni Egyetem miatt pedig szakértői bázis is mutatkozik egy újabb kulturális és tudományos intézményre. Másfelől a Múzeum munkatársai szinte egyöntetűen tiltakoztak a költözés ellen, sokan féltik az érzékeny gyűjteményi darabok épségét, de még többen vannak, akik nem kívánják elhagyni az otthonukat. Megoldásként ők egy hasonló fókuszú, másik intézmény létrehozását javasolták Debrecenben, amire a gyűjtemény óriási mérete kétségkívül lehetőséget adna. Mindenesetre látható, hogy a kormány a Ludovika teljes épületére igényt tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára.
A tanulmány
A részletes megvalósíthatósági tanulmányt a meglévő múzeumszakmai koncepció alapján szükséges elkészítenie az ajánlattevőnek, továbbá reflektálnia kell a makrogazdasági környezetre:
- alapanyag-ellátás,
- munkaerő-kínálat,
- inflációs környezet,
- társadalmi hasznosság és
- tartós közösségi igények tekintetében.
A tervezetnek továbbá:
- összhangban kell állnia a nemzetközi tervpályázat kiírásának alapelveivel, illeszkednie kell a vonatkozó nemzeti és Európai Uniós stratégiai dokumentumokhoz;
- azonosítania kell a beruházás és az üzemeltetés szakaszában releváns kihívásokat és kidolgoznia a működésfejlesztési stratégiát;
- tartalmaznia kell a teljes életciklus-elemzést és turisztikai modellezést; valamint
- felmérnie a lehetséges kockázatokat és jogszabályi hatásvizsgálatot végeznie.
A Nyertes Ajánlattevő által 90 munkanap alatt kidolgozandó részletes megvalósíthatósági tanulmány a megvalósítási döntés szempontjából minden releváns üzleti aspektust figyelembe kell, hogy vegyen. E nézőpontokat hat kategóriába lehet csoportosítani a következők szerint:
- beruházási költségigények:
- kivitelezési kockázatok és keretek:
- életciklus-elemzés:
- üzemeltetési kockázatok:
- koncepció hatása a pénzügyi eredményre:
- látogatottság:
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél