Mi épül?

Egynapos sebészeti műtő és gasztroenterológiai szűrőközpont épül ebben a nógrádi kórházban

Megjelent:

A salgótarjáni Szent Lázár Kórház felújított épületében egy új labor is helyet kap.  

Átépítik a salgótarjáni Szent Lázár Kórház szemészeti osztályát is befogadó E épület harmadik emeletét. A projektben felújítanak 911 négyzetméternyi épületrészt, másrészt egy új, egynapos sebészeti műtőt alakítanak ki az épületben. Ezen kívül a harmadik emeleten gasztroenterológiai labort és szűrőközpontot építenek  – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

Fotók: szlmk.hu

A tender kiírás szerint a Füleki utcai épületben a kivitelezőnek a belső nyílászárók cseréjén kívül, válaszfalakat kell megszüntetnie és áthelyeznie.

A felújítás során padlószigetelésen mellett, a burkolatcserét is elvégzik és mintegy 1900 négyzetméternyi falfelületet kifestenek.

Modern hűtő-fűtőrendszer növeli a betegek komfortérzetét

Megújul a kórházi részleg gépészete is, kicserélik a vízvezetékeket és megújulnak a vizesblokkok, valamint a csatornavezetékek is. A mozgásukban korlátozottak számára kialakított mosdón kívül további 3 zuhanyzót és 22 mosdót építenek ki, ebből tízet orvosi csapteleppel.

Az épületrészben korszerű fűtő-hűtőrendszert kell kiépítenie a nyertes ajánlattevőnek. A modernizáció során a villamos rendszer sem marad ki a felújítandó közművek sorából.

A kivitelezőnek új tűzjelző-, beléptető és videórendszert kell kiépítenie. A feladatai között szerepel a nővérhívó rendszeren kívül, új informatikai és telefonhálózatot kialakítása is. A megújuló épültrészben új egynapos beavatkozások elvégzésére alkalmas műtőt is építenek.

Forrás: Link

Népszerű