Mi épül?
Biomasszával is fűtené a kórházat és az otthonokat az ukrán határ közelében fekvő város
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával, szilárd biomassza tüzelőanyagot felhasználó biomassza fűtőművet telepítenek Kisvárda külterületére. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a mintegy 4, 488 milliárd forintos projektet a Kisvárdai Közmű Kft. megbízásából a Nyírépszer Hungária Építőipari Kft. és a BIOKOPRI Kft. valósíthatja meg.
Kisvárda külterületén épül fel a fűtőmű
Az uniós támogatásban részesített beruházással Kisvárda hőigényének egy részét, megújuló energiaforrásból, a biomassza fűtőmű segítségével biztosítanák. A városban jelenleg földgázalapú a hő- és HMV (használati melegvíz, amit fürdéshez, kézmosáshoz és a mosogatáshoz előállítanak elő) ellátás működik mind a városi távhőrendszer, mind a kisvárdai kórház esetében. A biomassza fűtőmű a település külterületén egy olyan telephelyen valósulna meg, ahol már a szükséges engedélyek birtokában hulladékgazdálkodási tevékenység folyik.
Több mint 3 kilométer új távhő vezetékpár épül
Az új hőtermelő egység által előállított hőt a kórház és Kisvárda távhőrendszerének telephelyére vezetnék el. Így a projekt része nagyjából 3,28 km hosszú távhő vezetékpár megépítése is. Utóbbiak keresztezik a vasutat, a tervek szerint a pálya alatt haladnának át. Az előreszigetelt, földben elhelyezett acél csővezetékek mellett a folyamatirányításhoz szükséges optikai kábeleket is telepítenek és a kivitelezők feladata a közmű aknák, valamint a leválasztó hőközpontok kiépítése is.
A kazánház tervezése és kivitelezése is a projekt része
A 2 + 5 MW-os biomassza tüzelésű kazán, vízhűtött rostélytüzeléssel rendelkezik. A rostély négy zónájában a szárító, az elgázosító, égető és kihamuzási műveletek zajlanak. A tüzelőanyag továbbítást egy hidraulikus munkahengerekkel működtetett, mechanikus tolórendszer végzi. A kazánház 12 méteres tetőszinttel rendelkezik, amelyet közmű-, és út csatlakozásokkal, épületvillamossággal, épületgépészettel kell megtervezni, megvalósítani.
Fotó: kisvarda.hu
Biomassza tároló megépítése az üzembiztonságot is szolgálja
A biomasszát a hasznosítás előtt előkészítik a technológia által előírt kritériumok szerint, így azt átmenetileg fedett helyen tárolják. A projekt része egy három oldalról zárt épület kivitelezése is, amelyen belül mozgatható kazettákat kell kialakítani. A tárolóban minimum 7 napra elegendő biomassza tüzelőanyag tárolását kell lehetővé tenni. A létesítmény részeként irodák, vezérlő és szociális helyiségek is épülnek. A kazánház, a tároló és a kiszolgáló épület minimális alapterülete 1792 négyzetméter lehet. A fejlesztés része az építmények körüli 1500 négyzetméternyi út megépítése is.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél