Mi épül?
Autóbusz-pályaudvarral bővítenék ki a vasútállomást a festői szépségű vasi városban
Az Európai Unió Közbeszerzési Értesítőjében megjelent hirdetmény szerint Kőszeg vasútállomásának területén új autóbusz pályaudvar épülne. A kiírás szerint a feladat – többek között – a felvételi épület és a vágányok között egy új helyi és helyközi autóbusz pályaudvar kialakítása lenne a GYSEV Zrt. projektjében létrejött közös vonat-autóbusz peron meghosszabbításával. A fejlesztéssel további 6 db le- és felszállást biztosító kocsiállás létesülne a meglévő kettő mellé.
Fejlesztenék az állomás körüli úthálózatot
A közös peronon három fedett utasváró és egy zárt fűtött-hűtött peronváró is épülne. A beruházás része, hogy az erdészet területén egy új közutat alakítsanak ki 95,36 m hosszon, a közös peron meghosszabbításától a 87. sz. főút csatlakozásig. Ez jelentősen javítaná a pályaudvar körüli közlekedési lehetőségeket, az állomás délnyugati irányból a 87. számú főút felől közelíthető meg, és az új közút igénybevételével ebbe az irányban biztosított lenne annak elhagyása is. A beruházás része 10 autóbusz befogadását biztosító tároló építése.
Ötvennégy férőhelyes parkoló kialakítása is a beruházás része
Új parkolók is épülnének a pályaudvar területén, szám szerint 54. Ehhez azonban a területen található 252 méter hosszú iparvágány és egy raktárépület elbontására lesz szükség. A vágány mellett a kitérőt is megszüntetnék, ezért a kitérő ágban vágányépítésre és vágányszabályozási munkák elvégzése is vár a kivitelezőre.
Az új parkoló elérése a 87. sz. főút felől a Szombathelyi út – Rákóczi út csomópontból, a Vasútállomás utcán keresztül történik. A Vasútállomás utat új nyomvonalon átépítenék a főúttól a felvételi épületig. A csomópontban jelzőlámpát telepítenek majd a kiírás szerint és új gyalogos-átkelőket is létesítenek.
A kerékpáros úthálózatot is érinti az átfogó fejlesztés
A 87-es főút 45+100 – 45+490 km szelvények közötti 2×1 sávos belterületi szakasza 390 méteren újulhat meg a hirdetmény szerint. A kőszegfalvi kerékpárutat a tervek szerint pedig bekötik az intermodális csomópontba a 87-es főút jobb oldalán, valamint átvezetésre kerül a főúton, és csatlakozik az önkormányzati beruházásban megvalósuló kerékpáros hídhoz.
Az átjáró létesítése miatt a 5+98,66 – 6+54,46 hm szelvények között a vasúti pálya síncseréje és szabályozása is megvalósul a sínkiosztás változása miatt, és egy hangosbemondó oszlopot is áthelyeznek.
Felújítják a vasútállomás belső tereit is
A projekt keretében átalakítják a vasútállomás felvételi épületének belső tereit is és megújítják a szociális blokkot. A vasútállomás előtt egy parkot is építenek.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél