Mi épül?
Megújult a MATE ikonikus körépülete Kaposváron
Átadták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának 517 millió forintból felújított épületeit hétfőn. Mint korábban megírtuk, a kivitelezést a Pillér Invest Kft. vállalta el.
A MATE az eseményről a közölt háttéranyagában azt írta:
az európai uniós forrásból finanszírozott, az energetikai korszerűsítést célzó munkálatok a helyi védettség alatt álló körépületet, valamint a régi tanügyi épületet érintették.
A kivitelező gondoskodott a tetők hőszigeteléséről, a nyílászárók cseréjéről, a modern villámvédelmi rendszer kiépítéséről és egyebek mellett a régi tanügyi épületben az iroda- és szemináriumi helyiségek fűtését és hűtését biztosító hőszivattyús rendszer telepítéséről is – tették hozzá.
Jelezték, a fejlesztés 5500 négyzetméteren zajlott, annak eredményeként a két épület fenntartási költsége várhatóan 30-35 százalékkal csökken.
Folytatódnak a beruházások
Gyuricza Csaba egyetemi tanárt, a MATE rektorát idézve kitértek arra, hogy a kampuszt érintő beruházások folytatódnak:
a tervek szerint egymilliárd forintból modernizálják az auditóriumot, valamint felújítják a kollégium és a könyvtár tetőszerkezetét, elvégzik az épületek energetikai korszerűsítését is.
Vörös Péter, a kaposvári kampusz főigazgatója azt mondta, a hallgatói létszám növekedésével fontos a hallgatói terek bővítése, céljuk, hogy modern, komfortos környezetet biztosítsanak a diákok és az egyetemi dolgozók, oktatók számára.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél