Mi épül?
A Rheinmetall zöldmezős beruházásban épített gyártócsarnokot Szegeden
Tavaly márciusban tették le a Rheinmetall ma átadott fejlesztésének alapkövét, mely Szeged újonnan épülő tudományos-ipari-innovációs csomópontjának fontos részét alkotja. Maga a csarnok 16500 négyzetméteres: gyártó-, összeszerelő- és raktári elemeket, valamint egy irodarészleget is magába foglal.
A német – elsősorban védelmi ipari tevékenységéről ismert – vállalat csarnokavató ünnepségén kiemelték, hogy a cég járműipari részlegének mintegy 29 milliárd forintos zöldmezős beruházását a kormány körülbelül 13 milliárd forinttal támogatta, ezzel elősegítve háromszáz új, magas képzettséget igénylő munkahely létrehozását 2030-ig.
Mint Szijjártó Péter tárcavezető az eseményen elmondta: ez lesz a cégcsoport első Németországon kívüli hibrid telephelye, ahol elsősorban olyan alkatrészeket fognak gyártani, amelyek a hagyományos és az elektromos meghajtású járművekben, valamint a megújuló energiát termelő erőművekben is különös fontossággal bírnak.
Majd beszédesnek nevezte, hogy a beruházás a Szegedi Tudományegyetem Science Parkjában valósul meg. Kifejtette: ez jól mutatja, hogy itt most a legmodernebb technológiákról van szó, befektetésről a jövőbe.
A Science Park fejlesztéséről lapunkban is több alkalommal beszámoltunk már, különösen az érintett infrastruktúra kiépítéséről (ezt a projektet a Colas Út Zrt. és a Délút Kft. adták át februárban). A környéken több jelentős beruházás is zajlik: a Szegedi Tudományegyetem tudományos–ipari–innovációs parkja mellett a BYD-gyár építkezése is a közelben található.Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját