Iparági hírek
Egy tér, tele információval és találkozással – Ilyen volt az Infotér CONTECH
A digitalizáció, a BIM és a mesterséges intelligencia mellett az építőipar társadalmi megítélése is hangsúlyos témául szolgált a harmadik alkalommal megrendezett Infotér CONTECH konferencián.
A magyarepitok.hu médiatámogatásával megvalósuló szakmai találkozón Kincses Péter, az ÉVOSZ Médiatagozatának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazat iránti bizalom helyreállításához következetes, átlátható kommunikációra és a szakmai teljesítmények szélesebb körű bemutatására van szükség.
Középpontban a digitalizáció és az együttműködés
A címben szereplő egy tér nem is fedi a teljes igazságot, hiszen valójában 3 különböző információs tér nyílt meg a szakma és az érdeklődők előtt október 13-án, Balatonfüreden.
Az Infotér, a CONTECH, valamint a CEE Space & Defense Day közössége találkozott, hogy megvitassa azokat a technológiai fejlesztéseket, döntéseket és együttműködési lehetőségeket, amelyek a következő években meghatározhatják az egyes ágazatok fejlődését.
Míg az Infotér programjában a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a digitális szolgáltatásokba vetett bizalom kapott hangsúlyt, a CEE Space & Defense Day az űr- és védelmi innovációról szólt,
a CONTECH elsősorban az építőipar digitalizációjára, a BIM-re, az adatvezérelt tervezésre és a versenyképességre összpontosított.
A CONTECH programja a technológiai kérdések mellett a szakmai utánpótlás, a fenntartható anyaghasznosítás, az épített környezet jövője és a mesterséges intelligencia tervezésben, illetve kivitelezésben betöltött szerepe köré szerveződött. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések lehetőséget teremtettek arra, hogy az építőipari vállalatok, a tervezői szcéna és a technológiai fejlesztések képviselői megosszák egymással tapasztalataikat.
A szakmai programban többek között az alábbi vállalatok képviselői vettek részt:
- SZABADICS Group – Soldos Attila IT-vezető;
- Weinberg ’93 Építő Kft. – Derczó István alapító-tulajdonos, ügyvezető igazgató;
- Merkbau Zrt. – Szakács Gergő tervezési részlegvezető;
- Óbuda Group – Bazsali Gábor építészmérnök, Revit operatív stratégia.
Nem elég jól dolgozni, azt láthatóvá is kell tenni
Hogyan állítható helyre az építőipar társadalmi bizalma? Erre a kérdésre kereste előadásában a választ Kincses Péter, az ÉVOSZ Médiatagozatának elnöke. Véleménye szerint a szakma megítélésének javítása nem érhető el egy-egy jól sikerült kommunikációs kampánnyal. Ehelyett hosszú távú, hiteles és következetes munkára van szükség az ágazat valamennyi szereplőjétől.
Az építőiparról kialakult közvélekedést ugyanis jelentősen befolyásolják a negatív hírek. Manapság igencsak a közbeszéd részei az építőiparral összefüggésbe hozható csődeljárások, botrányok és korrupciógyanús ügyek, melyek könnyen meghatározhatják azt, ahogyan a társadalom az egész ágazatra tekint. Eközben a háttérben zajló szakmai munka, a technológiai fejlődés, az innovációk és a projektek megvalósításában részt vevő szakemberek teljesítménye jóval kevesebb figyelmet kaphat.
Hol és hogyan érdemes kommunikálni?
A bizalomépítés egyik kulcsa az, hogy az építőipar ne engedje át másoknak a saját történeteinek bemutatását. A vállalatoknak és szakmai szervezeteknek aktívabban kell részt venniük a közbeszéd alakításában, és közérthetően beszámolniuk arról, milyen értéket teremtenek.
Az előadásban egy háromszintű kommunikációs megközelítést vázolt fel.
- Saját médiafelületek használata:
A vállalatoknak érdemes tudatosan építeniük saját kommunikációs csatornáikat, például közösségimédia-felületeiket. Ezeken keresztül közvetlenül mutathatják be projektjeiket, a munkafolyamatokat, az alkalmazott technológiákat és az eredmények mögött álló szakembereket.
- Megjelenés a szakmai médiában:
A szakmai médiumok fontos szerepet tölthetnek be abban, hogy a beruházások, a műszaki megoldások és az innovációk részletesebben, a szakmai összefüggéseket is bemutatva jussanak el az érdeklődőkhöz.
- Tudatos együttműködés a szélesebb nyilvánossággal:
A harmadik szintet a mainstream média jelenti. Az építőiparnak ezen a területen is érdemes törekednie a hiteles jelenlétre, hogy a szakmai eredmények és az ágazatot érintő fontos kérdések a szélesebb közönséghez is eljussanak. Ehhez közérthető, ellenőrizhető információkra és a médiával kialakított, tudatos együttműködésre van szükség.
Ne csak a napos oldalt láttassuk
A kommunikáció azonban nem merülhet ki az elkészült beruházások bejelentésében. Kincses Péter megközelítése szerint a fontosabb projektmérföldkövek rendszeres bemutatása segíthet abban, hogy a közönség átfogóbb képet kapjon a kivitelezések összetettségéről és az elvégzett munka értékéről.
A cél nem a nehézségek elhallgatása, hanem az, hogy a sikerek és a problémák egyaránt megfelelő összefüggésben jelenjenek meg.
A kommunikáció hitelességének megőrzése alapvető feltétel. Az előadó hangsúlyozta az ellenőrzött, szakmailag megalapozott és jogilag is átgondolt tartalmak jelentőségét. A rendszeresen közzétett, később is visszakereshető információk ugyanis csökkenthetik a félreértések esélyét, és megbízható alapot teremthetnek a szakmáról folytatott párbeszédhez.
A fiatalok megszólítása szintén a bizalomépítés része
Az építőipar társadalmi megítélése és a szakember-utánpótlás kérdése szorosan összefügg. Ha a fiatalok kizárólag egy elavult vagy negatív képpel találkoznak az ágazatról, kevésbé láthatják meg benne a korszerű technológiák, a digitális megoldások és a változatos szakmai feladatok kínálta lehetőségeket.
Ezért a szakma működését közelről bemutató programok, a gyakorlati tapasztalatszerzés és az egyetemi közeggel való együttműködés is fontos eszköz lehet. A fiataloknak nem csupán azt érdemes megmutatni, hogy milyen épületek és infrastruktúrák születnek, hanem azt is, milyen tudás, digitális eszközök és csapatmunka szükséges a megvalósításukhoz.
Forrás: Link
-
Energetika 2026. 09. 01.
Elérhetők a szélenergia-pályázatok, nem elég a műszaki megfelelés
-
Mi épül? 2026. 09. 01.
Jó hírek érkeztek a Láng Negyed projektről – megszólalt a beruházó
-
Klíma-X 2026. 09. 01.
Amerikai gigaberuházás pörgeti fel a román energetikai beruházásokat
-
Kötött pálya 2026. 09. 01.
Két vasúti fejlesztésben hirdették ki nyertesnek a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft.-t