Mi épül?
Újjáéledő építészeti örökség a Tokaji borvidéken – Felújítják a Patay-kastélyt
Elkezdődhet az Abaújszántó Cekeháza nevű városrészében lévő Patay-kastély állagmegóvási felújításának II. üteme – írja a közbeszerzési értesítő. Az eredménytájékoztató szerint a nettó 604 m2 alapterületű épületen a Borsodi Fejlesztők Kft. dolgozhat. A szerződés végleges összértéke 222.963.795 forint.
A projekt az Interreg Magyarország–Szlovákia Program keretében valósul meg az „Abaúj–Zemplén térségének újjáéledő nemesi öröksége” címmel. A határon átnyúló kezdeményezés során három helyszín újul meg, köztük az Abaújszántó–Cekeházán található historizáló, neoklasszicista stílusú Patay-kastély. A fejlesztés végére megtörténik a teljes külső homlokzat műemléki helyreállítása, valamint a belső kastélyrész is biztonságosan bejárhatóvá válik – olvasható a felvidek.ma oldalon.
A boon.hu korábbi cikke szerint a felújítás első szakasza 2021-ben fejeződött be, ekkor a falak statikai megerősítését végezték el, valamint új födémet és tetőt kapott az épület.
Az épület körüli talajt is rendezik
A mostani felújítás egyik legfontosabb feladata a még megmaradt reneszánsz festések és díszítőelemek megóvása.
- Az F12-es helyiségben található reneszánsz festést restaurátorok és kutatók iránymutatása alapján kell védeni.
- A díszteremben (F6) és az előtérben (F13) lévő vakolati és stukkó architektúrákat szintén óvni szükséges a kivitelezés teljes ideje alatt.
- A pince felé ideiglenes fa lépcső készül, úgy, hogy közben a meglévő lépcsőmaradványok sértetlenek maradjanak.
Az épület körül az évtizedek alatt felhalmozódott, erodálódott talajt el kell távolítani. Átlagosan 20–30 cm mélységű földmunka szükséges az eredeti, építéskori terepszint helyreállításához. A kastély körül 80 cm széles és 20 cm mély zúzottkő sáv készül, amely a falak védelmét is segíti.
A falak megfelelő vízszigetelése elengedhetetlen a tartós állagmegóváshoz. A felmenő falak utólagos vízszigetelése külön feladatként kerül kivitelezésre.
A kastély bizonyos, statikailag biztonságos részei a felújítás után megnyithatók lesznek a látogatók előtt. Az F4, F5, F6 és F13 helyiségekben új járófelületeket, korlátokat és szükség esetén lezárásokat alakítanak ki a biztonságos közlekedés érdekében.
Külön restaurátori terv szükséges a helyreállításokhoz
A felújítás egyik leglátványosabb része a homlokzat teljes helyreállítása, amely több szakág összehangolt munkáját igényli.
A homlokzat restaurálását és a látogathatóság biztosítását megelőzően el kell végezni:
- repedések javítását,
- falbekötéseket,
- nyílásáthidalások és téglaboltozatok megerősítését,
- valamint az erkélylemezek és konzolok statikai feladatait.
A sérült homlokzati falazatokat javítják, kiegészítik, ahol szükséges. A falazatok kijavítása után fugázás, felületkezelés, majd új alapvakolat felhordása következik, hogy egységes, megfelelő síkok alakuljanak ki.
A kiugró építészeti elemek (párkányok, oromfalak) fedése előpatinázott Rheinzink lemezzel készül. A homlokzaton található eredeti kőkeretek restaurálása szintén része a projektnek. Ehhez külön restaurátori tervet kell készíteni, amelyet az örökségvédelmi hatóság engedélyez. A homlokzaton lévő fém elemek felújítása is engedélyköteles restaurátori terv alapján valósul meg, hasonló eljárásrenddel.
A fentieken túl az első állagmegóvási ütemben készült munkák egyes elemeit helyre kell hozni vagy tovább kell fejleszteni:
- A középrizalit délkeleti oromfalán a szétfagyott párkány újrahúzása.
- A főpárkány teljes hosszának újrahúzása megfelelő profillal.
- Az ereszszegély és a párkány találkozásánál a lefolyócsövek megfelelő átvezetésének kialakítása.
- A fekvőeresz csatornák lejtésének ellenőrzése és korrekciója.
- Lombfogók beépítése a fekvőeresz lefolyóiba.
- Vízorr utólagos beépítése az ereszszegély és párkány csatlakozásánál.
- Az ereszszegély dilatációjának kialakítása.
- Padlásszellőző ablakok beépítése.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját