Átfogó korszerűsítést kap a decsi Bíborvég Általános Iskola.
A csepeli munkásotthon legendás színháztermét a THERMIK PLUS Zrt. újíthatja meg.
A Gál Ferenc Egyetem új épületének energetikai korszerűsítését a Bodrogi Bau végezte el.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem három épületét is korszerűsítheti a Horváth Építőmester (HÉP). A két munkarészre osztott feladatokhoz egyaránt 180 nap áll majd a kivitelező rendelkezésére.
Megépül az Építők útja hiányzó része is.
Részleges energetikai felújításon esik át az ELTE Vezér úti kollégiuma Zuglóban, napelemes rendszert is építenek. A pályázatot az EBH Invest nyerte.
Több mint 3400 magyar háztartás éves fogyasztásának megfelelő energiamennyiséggel csökkentené a felhasználását hazánk legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézménye. A kivitelezővel aláírták a szerződést az ELTE Lágymányosi...
1877-ben épült az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem épülete, amely utoljára 1962-ben kapott érdemi korszerűsítést. Most, 63 év után újra átépíthetik az intézetet.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyén a történelmi épületállományból, ezúttal az 1820-as években épült és története során több tűzvészt túlélő vármegyeháza felújítása kezdődhet el.
A nemzetközi hírű Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusának három épületét korszerűsítik, a munkálatokat az EB Hungary Invest Kft. nyerte el.