A Szászfenes-Kolozsvár szakasz elérte a 92 százalékos készültséget, szeptemberben át is adhatják a forgalomnak.
Két ütemben épül fel Kolozsvár mellett a 849 ágyas egészségügyi központ, amelyben 22 műtőt, járóbeteg-rendelőket és helikopter-leszállót is kialakítanak. A kórház évente a tervek szerint mintegy...
Kolozsvár nyugati szélén, a Tetarom Ipari Parkban épített új gyártócsarnokot a WEDAS számára a KÉSZ Románia.
A tervek szerint a magyar határtól Kolozsvárig felújítják a vasutat és a projekt megvalósítása után a személyvonatok 160 km/h-val közlekedhetnek.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
A több mint 13 ezer négyzetméteres létesítmény már szerkezetkész; többek közt harminc laboratórium és több konferenciaterem is létrejön a beruházásban.
Zöldmezős beruházásban, 17 hektáron.
Zöldmezős campusépítkezés, rektori hivatal bővítés és napelempark kivitelezése is a projektek között.
Lezárult a Tokaj-Zemplén Térségfejlesztési Program egyik legjelentősebb beruházása Tarcalon, átadták a Borutcát és a megújult művelődési házat is.
Közel 29 milliárd forint értékű projektben.