Mi épül?
Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is építkezik a magyar egyetem
Három erdélyi városban végez jelentős beruházásokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a magyar kormány támogatásával – közölte keddi sajtótájékoztatóján az erdélyi magánegyetem rektora.
Tonk Márton szerint a beruházásokat a felsőoktatási intézmény stratégiai partnereként a magyar kormány támogatja, valamint az egyetem saját bevételeiből fedezik. Aláhúzta: valamennyi fejlesztési projektjük nyilvános versenypályázattal zajlik a Sapientia Alapítvány által meghatározott procedúra szerint.
Zöldmezős beruházásként Sepsiszentgyörgyön elkezdődött a campus építése, a több tízmillió eurós beruházás 22 ezer négyzetméteren, szakaszosan valósul meg. Az alapozás előtt fúrásokat végeznek, mert az épületeket geotermikus energiával akarják fűteni. Elmondta még: ezekre a munkálatokra két évet számolnak. A projektről lapunkban is beszámoltunk az alapkő letételekor.
Emlékeztetett, hogy az egyetem többi, kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínén is megvalósult hasonló méretű beruházás. Kiemelte, hogy a tervező és kivitelező helyi cég, így a térség gazdasági fejlődését is segítik.
Sportcsarnok és uszoda is épül
A campusban az oktatási és kollégiumi épületek mellett sportcsarnok és uszoda is lesz, ezeket a sepsiszentgyörgyi sport- és művelődési élet terévé is kívánják tenni – mondta a rektor.
A komplexum a sepsiszentgyörgyi kar agrár- és erdőmérnöki, illetve sport és edzőképző alapszakjait és a kapcsolódó mesterszakokat, valamint a Pécsi Tudományegyetem festő és szobrász szakját is befogadja.
Kolozsváron műemlékfelújításra is sor kerül
Kolozsváron a rektori hivatalnak és a Sapientia Alapítványnak otthont adó Bocskai-ház felújítása zajlik a legújabb technológiákkal.
A kétmillió eurós beruházás jelentős részét a magyar kormány biztosítja. A projekt keretében a pincétől a padlásig renoválják a 2000 négyzetméter felületű, utoljára 2003-as átadása előtt felújított műemléket.
Bocskai István fejedelem szülőháza mellett egy másik belvárosi műemlék épület, a Veress-Grois-ház korszerűsítése is folyamatban van, ezt szakkollégiumi központnak szánják.
A 2,5 millió euró értékű beruházásból egymillió euró saját forrás, 1,5 millió euró a magyar kormánytámogatás. A kivitelezésre szakági pályázatokat hirdetnek, a 2200 négyzetméteres felületű ingatlan korszerűsítését 2026 végére szeretnék befejezni.
Zöld beruházással is erősít a Sapientia
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját