Útépítés
Kecskemét mellett adtak át felújítottt utat
Négy kilométer hosszan újult meg az 5211-es számú, Lajosmizse–Kunszentmiklós összekötő út Lajosmizse és Kerekegyháza közötti szakasza.. A mintegy egymilliárd forintos beruházás az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával készült el, a munkát a Magyar Közút Nzrt. megbízásából a Duna Aszfalt Zrt. végezte el. Az ünnepélyes projektátadót augusztus 22-én tartották meg, miután a kivitelezés áprilisban indult el és augusztus elején fejezték be – írja a baon.hu
Régen várt építkezés ért végett
Mint az ünnepélyes alkalmon Sztana Zoltán, az állami közútkezelő Bács-Kiskun vármegyei igazgatója elmondta: az útszakasz állapota rendkívül rossz volt, a profilja és a teherbírása sem volt megfelelő, ebből adódóan a felújítás során meg kellett erősíteni az útalapot.
Tekintettel arra, hogy a lajosmizsei–ladánybenei–kerekegyházi út kereszteződése forgalmi és baleseti gócpontnak számít, az út fölé benyúló, aktív közlekedési táblákat is felszereltek
– ismertette a beruházás részleteit.
A beruházás keretében mindemellett megújultak a burkolati jelek, a közlekedési táblák, az útpadka és a vízelvezető árkok is.
Biztonságosabb lett a közlekedés
Az út ugyan több települést érint, de nem kizárólagosan, így a vármegyei önkormányzat vette kézbe az út felújításának ügyét. Az első, a Lajosmizsétől a ladánybenei kereszteződésig tartó rész már korábban megvalósult, ennek folytatása a most átadásra került szakasz.
„Az összekötő út és a kereszteződés megújulása nagy jelentőséggel bír, a közlekedés szereplőinek kényelmét, az áruforgalom biztonságát szolgálja, ami a nemzetgazadaságot segíti”
– mutatott rá beszédében dr. Salacz László, a térség országgyűlési képviselője.
Folytatják az 5211-es felújítását
Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke felszólalásában az eddig elért eredményekről és a közeljövő terveiről beszélt.
„Az uniós ciklus elején döntöttünk a négy- és ötszámjegyű, vagyis alsóbbrendű utak felújításáról, ami leginkább a vármegye északi és legdélibb részét érintette. Az első tíz projekt közül a Lajosmizsétől a ladánybenei kereszteződésig tartó szakasz volt az első. A rendelkezésre álló keretből valósult meg Tass főútjainak rekonstrukciója is. A munka folytatódik, elkezdődött az útfelújítások tervezése, a kiviteli tervek elkészítése. Ezek közül az egyik az 5211-es út rekonstrukciójának folytatása Kunadacsig” – foglalta össze.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél