Útépítés
Fontos lépés a bajai déli elkerülő út projektjében
Nemrég megírtuk annak a 24 közútfejlesztési beruházásnak a listáját, melyre biztosították az előkészítéshez szükséges forrásokat. A listában az első helyen a bajai déli elkerülő projektje szerepelt. Szeptember 21-én az uniós közbeszerzési értesítőben meg is jelent a kiírás a kiviteli tervek elkészítésére.
Folytatják a megkezdett munkát
Az építési engedélyek már rendelkezésre állnak: 2022 elején, amikor egyszer már (végül eredménytelenül) kiírták a projekt közbeszerzését, beszámoltunk arról, hogy ezeket a Cívis Komplex Mérnök Kft. készítette el.
Az új nyomvonalú bajai déli elkerülő 3,93 kilométer hosszú lesz, 2×1 sávos, másodrendű főútnak megfelelő kialakítással.
Így fejlesztik a helyi úthálózatot
A szakaszra két új körforgalmú csomópontot is terveznek, illetve a harmadik fő csomópontja az 5501-es út és a Bokodi út találkozásánál lesz. Emellett az 5501-es összekötő út nyomvonalát megváltoztatják 261 méteren, az 5506-os összekötő útét pedig 350 méteren.
A kereszteződések és körforgalmak, illetve csomópontok kialakításához még
- összesen 1083 méter hosszan végeznek nyomvonalkorrekciót közutakon,
- 195 méteren gyalog- és kerékpárutakon,
- valamint 210 méteren országos kerékpárúton.
- Új nyomvonalú országos kerékpárút 1120 méter hosszan,
- szervizút 2355 méter hosszan épül,
- illetve 61 méternyi új helyi közút is szerepel az előzetes tervekben.
A feladat része még 2 új tengelysúly-mérőhely, 4 új bazaltbeton burkolatú öblös autóbusz megállóhely, valamint közműkeresztezések és -kiváltások kivitelezésének az előkészítése is.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél