Útépítés
Vasúti híd vagy aluljáró épül a déli határnál a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz
Különszintű átvezetéssel váltják ki a vasúti átjárót a déli határnál fekvő Kelebia településen. A községben a közel 70 kilométeres, 5501-es, Kelebia-Baja főút keresztezi a Budapest-Belgrád vasútvonalat, amelynek fejlesztése után várhatóan jóval nagyobb forgalom halad majd át a településen.
A TED-en most a külön szintű átvezetés tervezésére írtak ki pályázatot: a feladat tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli terv szinten is elkészíteni a csomópont terveit.
Tanulmánytervben vizsgálandó, hogy a vasút keresztezése aluljáróval vagy felüljáróval történjen.
A feladat továbbá
- a kiválasztott szerkezet teljes körű engedélyeztetése, minden érintettől hozzájárulás beszerzése,
- kiviteli tervek elkészítése és a majdani kivitelezéshez szükséges tender tervdokumentáció elkészítése,
- a független statika elkészítése,
- az érintett önkormányzatoknál a településrendezési eszközökkel való összhang vizsgálata és szükség esetén az eszközök módosításának kezdeményezése,
- a módosításban való részvétel, valamint a kisajátítási eljárás lefolytatásához szükséges kettős záradékkal ellátott kisajátítási tervek leszállítása.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél