Útépítés
Tíz kilométeres kerékpárutat kaphat Siklós
Kiírták a közbeszerzést a Siklóst északról elkerülő, Máriagyűdre vezető 5701-es főút melletti kerékpárút kivitelezésére. Két körforgalom – a Gyüdi úti csomópont és az 5711 út csomópontja – közötti szakaszon, a főút északi oldalán építhetik meg a nagyjából 10 kilométeres, különálló, kétsávos kerékpárutat. A máriagyűdi körforgalomtól induló rövid szakaszon, az első mellékútig már kiépült a kerékpárút, ennek folytatása a kivitelező feladata az 5711-es út csomópontjáig, ahonnan a már korábban elkészült kerékpárút-szakaszig szükséges kiépíteni az új útfelületet, a meglévő úthoz kell kapcsolni azt. Mindezzel a tervezet szerint kilenc hónap alatt el kell készülnie a kivitelezőnek.
A nyomvonal teljes hosszában külterületen halad, az 5701-es út északi oldalán. Nem várható itt jelentős gyalogosforgalom, így a kerékpárút nem-főhálózati, külterületi kerékpárútként létesül. A tervezett kerékpárút
- 2360 méter hosszban,
- 2,30 méter széles aszfalt burkolattal,
- kétoldali 0,75 méter széles stabilizált padkával,
- baloldali földárokkal épül.
A nyomvonalba eső fák kizárólag a szükséges külön hatósági engedélyek beszerzését követően vághatók ki. A kerékpárút jobb oldalára fasor ültetése tervezett. A fasorral és az árokkal együtt a kerékpárút helyigénye nagyjából 7,30 méter. A kerékpárút mellett egy 4,60 x 7,80 méter alapterületű, térkövezett kerékpáros pihenőhely is kialakítandó
- két kültéri asztallal,
- négy paddal,
- két szemétgyűjtővel,
- egy információs táblával,
- négy kerékpártámasszal és
- egy szervízoszloppal.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél