Útépítés
A háborúban felrobbantott hídja helyén nyert látványos átjárót Soroksár
Ideiglenesen forgalomba helyezték a budapesti 23. kerületben megépített új gyalogos és kerékpáros hidat – adta hírül közösségi oldalán Bese Ferenc, Soroksár polgármestere.
A fejlesztés alatt álló Budapest–Belgrád vasútvonal felett átívelő új átjáró a korábbi keskeny és rossz állapotú gyalogos hidat váltja ki, amelyet a vasútvonal felújítása miatt a korábbi tervek szerint megszüntetnek. A polgármester videójából kiderül,
ezen a ponton korábban egy másik híd is állt, amelyet a második világháborúban felrobbantottak, a mostani beruházásban ugyanakkor ennek az alapjait is használták.
Javul a közlekedés a kettévágott városrészek között
Az új soroksári híd munkálatai márciusban indultak, ekkor végezték el az alapozási és cölöpözési munkákat a két hídfőnél. Ugyanekkor megvalósult többek közt a rézsű földmunka, az állványépítés, a hídfők építése és a szerelőtér kialakítása. Áprilisban már az acélszerkezet, míg májusban a gyalogoshíd beemelése következett.
A kertvarosilakopark.hu korábbi híre szerint a híd kormányzati beruházásként valósul meg, szorosan kapcsolódva a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztéséhez. A korszerű átkelő célja, hogy biztonságos és gyors összeköttetést biztosítson a gyalogosok és kerékpárosok számára a vasút által kettévágott két városrész között. „A fejlesztés különösen fontos Soroksár szempontjából, hiszen az itt élők régóta igénylik az átkelési lehetőségek bővítését” – írta a lap.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél