Útépítés

Halad a Sámsoni út négysávosítása Debrecenben – több mint 1 km-es szakaszt adtak át

Megjelent:

Fotók: Tasó László Facebook oldala videó-képfelvételek
A 471-es út belterületi részének korszerűsítésén három cég dolgozik konzorciumban: a Debreceni Mélyépítő Holding, a KE-VÍZ 21 és Zemplénkő.

Újabb útszakaszon lett 2×2 sávos 471-es út. A Debrecen belterületén Sámsoni útként ismert pálya egy részét 2×2 sávon vehették birtokba az autósok, miután a városhatártól induló, több mint egy kilométer hosszú belterületi szakasz korszerűsítése befejeződött. A most átadott szakasz egy hosszabb, összetett fejlesztési folyamatban valósult meg.

A komplex fejlesztés

Mint korábban megírtuk: Debrecen egyik legfontosabb útfejlesztéséről van szó, hiszen ez az észak-keleti agglomeráció számára az egyetlen tengely, amelyen megközelíthető Debrecen belvárosa, ennek megoldásaként indult el egy átfogó útfelújítás. Ennek során a Sámsoni utat két ütemben 2×2 sávosra bővítik az összesen mintegy 3 kilométernyi, belterületi szakaszán. A jelenleg zajló beruházás az elsőként megvalósuló a ütem a kettőből.

A most elkészült szakasz a Kapitány utcai csomóponttól a városhatárig tart

Most tehát a mintegy 1,85 kilométer hosszú ütemből adtak át egy több, mint 1 kilométeres szakaszt. Ebben az ütemben a kivitelezést a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a „KE-VÍZ 21” Zrt. és a Zemplénkő Kft. által alkotott konzorcium végzi az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából.

Az eseményen Papp László polgármester az MTI tudósítása szerint azt emelte ki, hogy a városban folyamatos, nagy volumenű közlekedési fejlesztések zajlanak. A mai átadó után gyorsabb, biztonságosabb lesz a közlekedés az érintett szakaszon – jelentette ki.

Hamarosan kiírják a Debrecen-Nyíregyháza vasút korszerűsítési közbeszerzését

Az tájékoztatón szintén felszólaló Tasó László miniszteri biztos a dehir.hu riportja alapján pedig bejelentette: a Sámsoni út fejlesztésének a befejező ütemét érinti egy külön szintű csomópont megépítésével a 100-as vasútvonal Debrecen és Nyíregyháza közötti korszerűsítése. Ennek tervezési és kivitelezési közbeszerzését napokon belül kiírják – hangsúlyozta.

Forrás: Link

Népszerű