Útépítés
Újabb belvárosi utcát fejlesztenek Pesten: tízszeresére nő a Wesselényi utca zöldfelülete
Zöldebb és gyalogosbarát lesz a Wesselényi utca egy közel 900 milliós erzsébetvárosi fejlesztésben.
Az VII. kerület projektindító sajtóközleménye szerint a mintegy 884 millió forintos, uniós támogatású projektben a Wesselényi utca középső, erzsébetvárosi szakasza kap fejlesztést.
Közlekedési átalakítások a gyalogosok érdekében
Az átalakítás célja a gyalogos- és kerékpáros közlekedés előtérbe helyezése, a gépjárműforgalom csillapítása, valamint a zöldfelületek jelentős növelése. A jelenlegi mindössze 75 négyzetméternyi zöldfelület a fejlesztés eredményeként tízszeresére, mintegy 759 négyzetméterre nő, 48 új fa és növényágyások telepítésével.
A fentiek mellett megújul az úttest és a járdák burkolata, több helyen elhúzott nyomvonal segíti a gyorshajtás visszaszorítását. A kiemelt kereszteződések pedig biztonságosabb átkelést tesznek lehetővé a gyalogosok, babakocsival és kerekesszékkel közlekedők számára. Új gyalogátkelőhelyek létesülnek a Rózsa, a Szövetség és a Vörösmarty utcáknál, emellett egyirányú kerékpársáv és sebességkorlátozás is életbe lép az érintett szakaszon.
A lakosság visszajelzéseire is építettek
A közterület használhatóságát utcabútorok is javítják: összesen 36 szék, 9 hulladékgyűjtő, 5 kutyaürülék-gyűjtő és 3 kutyapiszoár kerül kihelyezésre.
A projekt tervezésébe a lakosságot is bevonták: január 20-án egy lakossági fórumot szerveztek, amelyen takács Dániel főtájépítész ismertette a terveket. Emellett február 10-ig elektronikus úton is lehetett véleményezni a projektet. A beruházás célja egy élhetőbb, egészségesebb és biztonságosabb városi környezet kialakítása az erzsébetvárosiak és az átmenő forgalmat használók számára
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját