Útépítés
Folytatódik Hódmezővásárhely déli határának útfelújítása
Második szakaszával folytatódhat a hódmezővásárhelyi Tóth Malom utca felújítása. A korszerűsítés során hat méteresre szélesítik az utat a több, mint 400 méteren. A kapcsolódó közműkiváltások, hídfelújítás és a vízelvezetés megoldása is a közbeszerzésen nyertes Colas feladata.
Mintegy 135 millió forint áll majd a kivitelezők rendelkezésére, hogy a Tóth Malom utca 422 méter hosszú útszakaszát korszerűsítsék. A projekt a síkvidéki terepviszonyok között elhelyezkedő, meglévő burkolt útszakasz rekonstrukciója mellett magában foglalja a kapcsolódó közműkiváltásokat, egy híd felújítását, valamint a csapadékvíz-elvezetési rendszer rendezését is.
Kiemelt rész az 1960-as években épült híd felújítása
Mivel a műtárgyon az építése óta jelentősebb beavatkozás nem történt, a korszerűsítés keretében szükség lesz a korlátok és a pályalemez-burkolat cseréjére, valamint keresztszivárgók, vizsgálólépcsők és surrantók kialakítására a környezet rendezése mellett.
Az infrastrukturális fejlesztés a közműhálózatot is érinti, ahol 91 méternyi régi vezetéket kell elbontani, helyette pedig 98 méter hosszon új kábelt feszíteni. Az új oszlopokra LED-es közvilágítási lámpatestek kerülnek majd. A telekommunikációs hálózatot érintő munkálatok során öt oszlopközben szükséges a koaxiális kábelek és erősítők áthelyezése.
A vízelvezetés biztosítása érdekében a nyílt, földmedrű árkok tisztítását és és teljes rekonstrukcióját is elvégzik majd a Colas munkatársai, ügyelve a szelvényekhez igazodó esésviszonyokra és a kapacitásbővítésre.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját