Aktuális
Mesterséges domb formájával épülhet meg Debrecenben a Természettudományi Múzeum új épülete
A Magyar Természettudományi Múzeum új Debrecenben található Kiállítóépületének megtervezésére tavaly szeptemberben Debreceni Infrastruktúrafejlesztő Kft. írt ki pályázatot, az épület közvetlen környezetének kialakítása és a debreceni Nagyerdőbe való integrálása, valamint a Kultúrparkkal történő kapcsolat megteremtése volt a feladat.
A mai napon eredményt hirdettek a pályázaton: az első helyet a nemzetközi szinten is a világ vezető irodái között jegyzett BIG – BJARKE INGELS GROUP A/S és magyar partnere, a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. nyerte el az első helyet. Ez pedig ahogyan a zárójelentésből is kiderül, azt jelenti, hogy kiíró a társulással kíván hirdetménynélküli tárgyalásos eljárás eredményeképpen tervezési szerződést kíván kötni.
Több mint 22 ezer négyzetméter
Mint az összegzésben bemutatják, a hozzávetőleg 22 900 m2 bruttó szintterületű Kiállítóépület fő funkcióként közel 7 200 m2 kiállítóteret foglal magában, amelyhez 5 800 m2 közönségforgalmi, fogadó és közlekedő tér, 2 800 m2 múzeum irányításhoz és kutatókhoz kapcsolódó iroda terület, 2 500 m2 műszaki, üzemeltetési és gépészeti tér, 4 600 m2 parkoló és 14 000 m2 belső kert és külső terület kapcsolódik.
A projekt előkészítése során felmerült az igény a vendégkutatók és/vagy hallgatók számára biztosítandó ideiglenes szálláshelyek kialakítására – írják. Ezt a funkciót a pályázóknak rugalmasan kellett kezelnie, 700 m²-es teret hagyva erre a célra.
Az uniós értékhatárt elérő nemzetközi, meghívásos tervpályázaton a kiíró olyan építészeti javaslatokat, terveket várt, amelyek illeszkednek a meglévő városi és természeti környezethez, infrastruktúrához és közösségi terekhez.
A díjazottak:
- I. helyezett: BIG – BJARKE INGELS GROUP A/S – Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft.
- II. helyezett: 3XN A/S – NAUTES Építészműterem Kft.
- III. helyezett: Középülettervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KÖZTI)
- Megvételben részesült: M-Teampannon Építészmérnöki Kft.
- Megvételben részesült: BORD Építész Stúdió Kft.
Különleges kialakítás és forma
A győztes: BIG – BJARKE INGELS GROUP A/S – Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. pályaműről a bírálóbizottság kifejtette többek között:
„Az épület környezetbe integrálódása és a karaktere teljes mértékben összhangban áll az intézmény küldetésével. A tömege, a mérete, a formája organikusan illeszkedik a Nagyerdő szövetébe, kevés vizuális terhelést jelent a környezetére nézve. Egyszerre rejtőzködő, de ugyanakkor a horizonti nézőpontból karakteres optikájú épület.
A mesterséges domb kialakítás az alföldi régiót jellemző kunhalom vagy más néven kurgán asszociáció keltésére is alkalmas, így a pályamű a természettudományos aspektusok mellett a kereszt alaprajz és a kurgán áthallás miatt egyéb kulturális, illetve identitáserősítő üzenetek közvetítését is szolgálja.
Az épület a szinte minden perspektívából látványos és vonzó megjelenésével lassan tárulkozik fel, felfedezésre hív, érzelmeket vált ki. Az egymást keresztező földsávok zöld tetőkertje számos edukációs lehetőséget hordoz, a külső és belső terek összeolvadásával igazi nyitott közösségi épületként funkcionálhat, mely által a családok és a legkülönbözőbb társadalmi rétegek egyik kiemelkedő kikapcsolódási helyszíneként vizionálható.”
A teljes értékelést, illetve a többit pályaművet ezen az oldalon lehet letölteni és megtekinteni.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél