Aktuális
Fókuszban a generációk közötti kommunikáció és az építőipar jövője
Szólítsd meg a fiatalokat! Ezzel a legfontosabb üzenettel, kihívással térhettek haza az idei építőipari marketingkommunikációs konferencia résztvevői. Az ÉVOSZ Médiatagozata 50 szakember részvételével rendezte meg március 20-án a második ilyen eseményét, ami azt mutatja, hogy szükség van a hasonló szakmai közösségépítésre. A találkozó célja volt a terület szereplőinek erősítése, valamint a tudásmegosztás és a figyelemfelhívás a szakterület egyre nagyobb jelentőségére.
A konferencia az ágazat aktuális kihívásai, trendjei mellett a Z és Alpha generáció hatékony megszólításának lehetőségeit helyezte fókuszba.
A résztvevők, illetve az előadók abban is egyetértettek, hogy a generációk közötti párbeszéd erősítése elengedhetetlen: meg kell találni a közös nyelvet, csatornát a cégek és a fiatalok, az egyetemi hallgatók között, hogy az iparág valódi válaszokat adhasson a jövő kihívásaira.
A program során izgalmas előadások és inspiráló beszélgetések világították meg a generációs különbségek hatásait a tartalomfogyasztásban, a márkakommunikációban és a projektalapú gondolkodásban.
A fiatalokkal fel kell venni a tempót
Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, a Dialogue Creatives vezető partnere és a Libri-Bookline Zrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, miként változtatja meg a Z generáció a média, a könyvpiac és a marketing világát. Kiemelte:
– A fiatalok rövid, vizuális, interaktív tartalmakra vágynak.
– Az influenszerek hitelesebbnek tűnnek számukra, mint a hagyományos médiumok.
– A fizikai könyvek státuszszimbólumként még mindig vonzók, de a hangoskönyvek és „booktok” ajánlások térhódítása is jelentős.
Rávilágított: nagyon eltérőek a különböző generációk fogyasztási szokásai. Ezért,
ha egy vállalat a fiatalokat és az idősebb korosztályt is el szeretné érni, valamennyi online és social felületen egyszerre kell kommunikálnia.
Bíró Beáta, a Magyar Építők főszerkesztő-helyettese és médiatervezési vezetője hangsúlyozta: „A tudatos médiatervezés nem opció, hanem felelősség. Ha tehetjük, miért engednénk, hogy más határozza meg, mit gondoljanak rólunk?”
Sipos Imre, a Cemix Hungary marketing- és fejlesztési igazgatója egy nagy márka- és arculatváltás tapasztalatait osztotta meg. A vállalat jól átgondolt és sikeres folyamattal váltott Lassersberger-Knaufról Cemix névre. Mint mondta: „A márkaváltás hatása nem érződik negatívan az árbevételen – ez az előkészítés és a következetes kommunikáció eredménye.”
Pécsi Norbert, a PEERS Communication alapítója a podcastok stratégiai szerepét emelte ki: „Egy podcast ma már nem csak hallgatnivaló – tudatos kommunikációs tervezés eredménye kell legyen.”
„Építkezz az új generációkkal” – erre már Trunk Tamás (Dablty) hívta fel a figyelmet. A mindössze 21 éves népszerű influenszer és new gen advisor, sikeres alpesi síző, magával ragadó előadásában arra ösztönzött, hogy szakítsunk a sztereotípiákkal, és valódi kapcsolódási pontokat találjunk a Z és Alpha generációval – hiteles, értékeken alapuló módon.
Lőrincz Martin, a BME Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviseletének elnöke szerint a hallgatók figyelmet és őszinteséget várnak a munkáltatóktól. Vagyis egy kitelepülésen nem a HR-es, hanem az építésvezető tud olyan hitelességgel fellépni, aki példaként állhat a mérnökök előtt.
Élni kell a rendelkezésre álló eszközökkel
A konferencia üzenete világos: az építőipari marketingkommunikáció nem háttérszereplő, hanem stratégiai eszköz, amely hatással van az ágazat jövőjére, versenyképességére, és a fiatal tehetségek bevonzására.
Az ÉVOSZ Média Tagozatának célja, hogy a jövőben még több hasonló eseményt és kezdeményezést indítson el. 2025-ben szakmai bejárások, a Spakli21 podctast folytatása és akár újabb konferencia is várható – a cél továbbra is az építőipari kommunikációs közösség erősítése.
Kincses Péter, az ÉVOSZ Médiatagozatának elnöke a zárásban így fogalmazott:
„A marketingkommunikációval az építőipar hangját formáljuk – ma már nem az a kérdés, hogy megszólalunk-e, hanem hogy hogyan és kikhez. A konferencia megmutatta: van hangunk, van közösségünk, és van jövőnk.”
Az idei konferencia helyszínét is a büki Greenfield Hotel Golf & Spa biztosította.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél