Energetika
Hadipari, lakossági és ipari igényeket is kiszolgál az új várpalotai villamosenergia alállomás
Felavatták Várpalotán az E.ON Hungária Csoport új alállomását, amely a növekvő lakossági villamosenergia igényen kívül, a térség védelmi ipari beruházásait kiszolgálja.
A spanyolországi és portugáliai leállás is felhívta a figyelmet arra, hogy egyre kritikusabb szerepe van a villamosenergia-hálózatnak, hiszen egy leállás akár nemzetgazdasági szinten is problémákat okozhat. Egy ilyen „blackout” elkerülése érdekében folyamatosan fejleszteni kell a hálózatot – emlékeztetett az avatóünnepségen elmondott beszédében Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energiapolitikáért felelős államtitkára.
Tavaly a magyar villamosenergia-felhasználás több hat százalékkal nőtt és ez a folyamat gyorsul majd a jövőben.
A hálózatfejlesztéssel – tette hozzá az államtitkár – levetővé válik nemcsak a növekvő igények kiszolgálása, de az is, hogy a napelemes rendszerek elterjedésével be tudják táplálni a megtermelt villamosenergiát.
A térség védelmi ipari beruházásának igényét is kiszolgálja a létesítmény
Az alállomás megépülése fontos eleme a védelmi ipar fejlesztésének is – emelte ki beszédében Kutnyánszky Zsolt. A Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára arra emlékeztetett, hogy a várpalota külterületén levő védelmi ipari komplexumban előbb közepes kaliberű lőszerek gyártását indították el, majd nagykaliberű lőszergyárat, aknavető- és gránátgyárat, az ezekhez szükséges gyújtószerkezet gyártó üzemet, valamint robbanóanyaggyártó üzemet hoznak létre több ütemben, 400 hektáron.
Ezekről a beruházásokról portálunk is beszámolt. Tavaly júliusban adták át a Védelmi Ipari Parkban a lőszergyárat, ami a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. konzorciumának generálkivitelezésében és az Óbuda Group lebonyolításában valósult meg.
A fejlesztések újabb ütemében 2024 áprilisában letették Európa legújabb fegyvergyártó üzemének alapkövét, ahol a lőszerek mellett tüzérségi lövedéket is előállítanak majd. A gyár kivitelezésén a ZÁÉV Zrt. dolgozik.
Tovább bővíthető az alállomás kapacitása
A várpalotai alállomás okos és jövőálló beruházás, mert digitális és automata megoldásai eredményeként kezelőszemélyzet nélkül, gyors, távoli vezérléssel működtethető, illetve bővíthető, valamint megújuló energiaforrások csatlakoztatására is lehetőséget biztosít – ismertette a beruházás jelentőségét Katona Ádám. Az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette,
a négymilliárd forint értékű várpalotai fejlesztés a határokon átívelő Danube InGrid uniós projekt részeként jött létre, amelyben szlovákiai partnereikkel mintegy 116 milliárd forint értékű beruházásokat valósítanak meg.
Ebből 60 milliárd forint értékben az Észak-Dunántúlon valósulnak meg a várpalotai mellett olyan projektek, mint a 2023-ban átadott kisbéri és a tavaly átadott zalaszentgróti alállomások, amelyeket Szombathelyen, Zircen és Veszprémvarsányban is hasonlóak követnek majd.
A közel húszezer négyzetméter alapterületű alállomás két 25 megavoltamper névleges teljesítményű, 132/22 kilovoltos transzformátort és egy 22 kilovoltos beltéri kapcsolóberendezést tartalmaz. Utóbbit egy több mint 300 négyzetméteres kapcsoló- és vezénylőépületben helyezték el. A létesítmény kapacitása igény szerint tovább bővíthető.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél