Iparági hírek
Fontos lépés a pécsi tehermentesítő út projektjében
Tavaly augusztusban számoltunk be arról, hogy számos másik infrastruktúrafejlesztési projekttel együtt a pécsi kelet-nyugati átjáró út projektjére is biztosította az állam a forrásokat. Az új összekötő út kialakítása azért is különösen fontos, mert a baranyai vármegyeszékhely belvárosán áthaladó 6-os út forgalmát veheti át.
A megvalósulásával így tehermentesíteni fogják a pécsi belvárost, illetve új iparterületeket is feltárnak, lehetővé teszik a gazdaság fejlesztését.
Az uniós közbeszerzési értesítőben a napokban megjelent adatok szerint egy mintegy 11 kilométer hosszú – részben meglévő és részben új nyomvonalon vezetett – 2×2 sávos elsőrendű főút környezetvédelmi, illetve közúti biztonsági hatásvizsgálatát végzik el, valamint a tanulmánytervét is elkészítik. Szintén része még a feladatnak a környezetvédelmi engedély megszerzése is.
A mintegy nettó 234 millió forintos projektet a FŐMTERV Zrt. vezette konzorcium vállalta el az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából. Az út a Kővári János pécsi önkormányzati képviselő által közzétett adatok szerint a Siklósi út és a Megyeri út között fut majd. A pálya
- felüljárót,
- közúti vasút feletti felüljárót
- egy különszintű
- valamint 4 körforgalmú
- és 5 turbó körforgalmú csomópontot
is tartalmaz majd.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél