Iparági hírek
Mi foglalkoztatja 2025-ben az építőipar szereplőit?
Fordulat várható az építőipari állami szerepvállalásban. Ez derül ki a Portfólió Építőipar 2025 konferencián Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára által elmondott beszéd összefoglalójából, melyet a lap hírfolyamát visszakövetve olvashatunk. Az ezt követő gondolat szerint az építőipar és a hozzá kapcsolódó tevékenységek is érdemben hozzájárulnak a GDP-hez, viszont az ágazat jelentős kihívásokkal küzd, uniós szomszédainknál azonban alacsonyabb volt a magyar építőiparban a visszaesés.
Az államtitkár a kormány nevében az ágazati találkozó elején felszólalva kitért arra is, hogy milyen tényezők és kihívások jelentették a problémát, milyen válaszokat adott erre a kormány és miket tervez még. Mindezt annak kapcsán, hogyan terveznek együttműködni az építésgazdaság szereplőivel, úgy hogy az a kölcsönös haszon elve alapján történjen.
Lánszki Regő többek között hangsúlyozta a barnamezőkkel kapcsolatos terveket, valamint beszélt a műemléki kataszterről, a helyi sajátosságokhoz kapcsolódó országjárásról és arról, hogy a TÉKA szabályozása hogyan segíti a hazai építőipar erősödését a külföldi szereplőkkel szemben. Felszólalását a digitalizációra és a BIM-mel kapcsolatos tervekre emlékeztetéssel zárta, meghatározva, milyen konkrét eszközökkel fogja a jövőben erősíteni a lakhatási lehetőségeket a kormány.
Egyensúly kell az ingatlanbefektetésekhez
Szintén felszólalt a konferencián a hazai szakágazatot nagy átfedéssel képviselő 30 tagvállalatot képviselő Ingatlanfejlesztési Kerekasztal (IFK) elnöke, Dr. Takács Ernő. A beszédjét bemutató tudósításban leírják, hogy az ingatlanipari értéklánc a jogalkotással kezdődik. Ugyanakkor kiderül az is, hogy ehhez kapcsolódva az ágazati vezető hangsúlyozta, hogy igen jelentősek jelenleg az eltérések az elvárt műszaki tartalom és az elvárt árak között. A magas műszaki tartalom jellemzően drágító hatással bír.
Beszédjének talán legfontosabb téziseként hangsúlyozta azt, hogy újra egyensúlyba kell hozni az építési költség, az elérhető bérleti díj nagysága és az ingatlanbefektetők által elvárt hozam hármas egységet.
A jövő még digitálisabb lett, itt az idő utolérni
Ezt követően számos aktuális téma feldolgozására került sor a felszólalások, kerekasztalok keretében, így a mesterséges intelligencia előretörése külön teret kapott, a mobilszolgáltatók kerekasztalánál az volt a fő kérdés, hogy ki teremti meg a digitális alapokat az ingatlanfejlesztésben, és az épületgépészetről is kiderült, hogy aki most elhanyagolja az előre tekintést, az hamar meg fogja bánni döntését.
„Az építőipar egy töredezett iparág, ahol az újdonságok bevezetése sokkal lassabb, mint más iparágak tekintetében” – hangzott el több a PlanRadar és a Graphisoph SE hazai vezetői) és a BME Építészmérnöki karának dékánja, valamint a CÉH Zrt. elnöke (Borbély Csaba, Reicher Péter, illetve Dr. Rózsa Szabolcs és Tóth Attila) beszélgetésén felhívó szóként a változtatásra.
A lakásügy lehet a kitörési pont
Számos más megszólaló mellett Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke is hangsúlyozta álláspontját. Kifejtette: az építőiparból ma 148 ezer ember él Magyarországon. Az építőipar termelési értéke folyóáron még tavaly is nőtt, de a termelőiár-index növekedése év/év alapon 2022 óta jelentősen csökkent.
„A lakásügy lehet a pozitív kitörési pont, de látjuk, hogy tavaly csak 13 ezer lakás épült, és idén ennél is kevesebb épülhet” – hívta fel a figyelmet és figyelmeztetett is egyben az építőipari ágazati képviseletét ellátó szervezet vezetője.
Az építőipar nehézségeiről és annak kilábalási útvonalairól is tartottak egy hangsúlyos kerekasztal-beszélgetést, melyet Ditróy Gergely, a Portfolio Csoport üzletfejlesztési igazgatójának moderált. Erről lapunk külön cikkben fog beszámolni.
A rendkívül sok témát felvonultató estét végül a díjátadóval egybekötött ünnepi fogadás zárta. A legelőkelőbb elsimerés a gálán az Év Építőipari Személyisége díj, melyet a Market Építő Zrt. és a Portfolio Csoport közösen ad át, céljuk a szakma jelentős képviselőinek az elismerése, a munkájuk díjazása évről évre.
Idén Koji László, az ÉVOSZ elnöke vehette át az elismerést,
melyet a Kreinbacher Józsefből (a Metál Hungária Holding Zrt. alapítója és a 2019-es „Év Építőipari Személyisége” díj nyertese), Scheer Sándorból (a Market Építő Zrt. vezérigazgatója), dr. habil. Stocker György egyetemi docensből (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar képviseletében), Bán Zoltánból (Portfolio vezérigazgató), valamint Ditróy Gergely (Portfolio üzletfejlesztési igazgatóból) álló zsűri ítélt meg.
Azok az igazi díjak, amit a szakma ad szakmabelinek. Ez az igazi kitüntetés
– fejtette ki Koji László díjelfogadó beszédében, melynek végén és a díj elfogadásával a hivatalos program véget ért.
A magyarepitok.hu az esemény médiapartnereként vett rész a konferencián.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél