Iparági hírek

Új futópálya épülhet a debreceni repülőtéren, aláírták a tervezési szerződést

Megjelent:

Fotók: debrecen.hu
A jelenlegi pályát megtartják, az új légikikötő korábbi, rossz állapotban lévő, már elbontott pályájának helyére tervezik.

Hatalmas beruházás tett egy jelentős lépést a megvalósulás felé Debrecenben, tervezhetik a repülőtér új futópályáját – derül ki a dehir.hu cikkéből. Papp László, a város polgármestere Facebook-oldalán bejelentette: aláírta a szerződést. Korábban a projektről a városvezető többek között tavaly év végén is nyilatkozott, ahogy erről a vg.hu is beszámolt a Cívishírre hivatkozva, amikor bejelentette: feltételes közbeszerzést írnak ki a légikikötő új futópályája és gurulóútjai tervezésére. Ezt követi logikusan a mostani lépés.

„A repülőtér fontos szerepet tölt be a szabadidős és üzleti turizmusban egyaránt. Ez a fejlesztés pedig tovább növelheti a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát” – írta Papp László a mai közösségi média posztjában.

Már most is számos nyugat-európai városba és két turistadesztinációs szigetre indul rendszeres járat

A polgármester a Debrecen Televízió múlt heti Közügy című műsorában elmondta,

a jelenlegi pályát megtartják, emellett egy új futópályát fognak építeni a debreceni repülőtéren a korábbi, rossz állapotban lévő, emiatt már elbontott pálya helyére. Amikor elkészül az új pálya, a navigációs rendszerrel, akkor áttérnek majd a járatok arra.

A dehir.hu összefoglalja még: jelenleg Debrecenből Londonba, Ciprusra és Münchenbe járnak rendszeres járatok, a Lufthansa és a Wizz Air légitársaságok működtetésében, illetve éppen most vasárnap indult el a máltai központú Universal Air szintén menetrend szerinti járata Lipcsébe és Máltára. Emlékeztetnek, debreceni járatok indításában gondolkozik a Ryanair is, illetve felsorolják a nyári charter-desztinációkat.

Forrás: Link

Népszerű