Mi épül?
Egyre magasabbra emelkedik a székesfehérvári kórház új tömbje – fotók és számok
Rendszeresen írunk Nyugat-Magyarország egyik legfontosabb, vagy talán egyértelműen legjelentősebb egészségügyi fejlesztéséről. A Modern Városok Programban a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban zajlik a beruházás, melynek során új épülettel bővül az intézmény a Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. társulásának munkálataival.
A munkálatok során az onkológiai, a pulmonológiai és az infektológiai (vagyis rákbeteg, tüdőgondozásra szoruló és fertőzésmegelőzésben, illetve -kezelésben érintett) páciensek számára is készül új infrastruktúra.
Az új, három és félszintes „L” épülethez kapcsolódva egy jelenleg is használt útvonalat továbbfejlesztve egy mintegy 1000 négyzetméteres összekötő folyosó felújítása is megvalósul, a munka befejeztével függőhíd is kiszolgálja majd a kórházat.
Összesen 112, kizárólag egy-, vagy kétszemélyes szoba várja majd az intézménybe érkezőket
Most friss fotókkal mutatjuk be a kivitelezést, illetve a kórház a hónapban kiadott közleményében számokban is összefoglalta a monumentálisnak ígérkező „L” épület adatait, melyeket alább olvashatnak:
- az épület hasznos alapterülete: 6 113,5 m² lesz,
- 64 kórtermet alakítanak ki benne, 112 ággyal,
- a szobák 25 százaléka egyágyas lesz, 75 százaléka pedig kétágyas,
- a természetes fény pedig 149 db ablakon és 218 m² üvegfal felületen keresztül jut majd be a helyiségekbe.
Közel 4000 köbméter beton és 30 ezer darab tégla
Kiderül:
a kivitelező konzorcium eddig legalább 3580 m3 betont, 617 tonna betonacélt és 28.200 darab téglát használt fel az építkezésen.
Hozzáteszik még: a kiemelt gyógyászati tereket, steril követelményszintű helyiségeket különleges csíra és gombaölő, homogén bevonatrendszert képező festékkel kezelik le majd a szakemberek.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél