Mi épül?
Megújult épületben köszöntheti 200 éves évfordulóját a Magyar Tudományos Akadémia
2023 nyarán indul a Magyar Tudományos Akadémia székház felújításának első üteme, amelynek során megújulnak és bővülnek az Akadémián őrzött nemzeti kincseket – például a Szózat eredeti példányát – bemutató kiállítóterek is.
Az alapításának 200 éves évfordulójára készülő intézmény egy a mostaninál korszerűbben felszerelt és fenntarthatóan működő épületben fogadhatja majd a tudomány iránt érdeklődőket és a tudományos közösség tagjait.
Az uniós közbeszerzési közlöny információi szerint a közel 7 milliárd forint értékű kivitelezést a Fejér-B.Á.L. Zrt., az Épkar Zrt. és a Vitruvius Kft. konzorciuma végzi el. A felújítást több ütemben tervezi az MTA. A közlöny információi szerint az I. ütem munkálataiban
- felújítják, megerősítik, illetve cserélik a tetőszerkezetet és tetőfedést;
- visszahelyezik a hiányzó homlokzati kandelábereket, oroszlánfejes párkány-medalionokat, illetve a rizalit épületre a szfinx-szobrokat;
- vízköd tartályt alakítanak ki, illetve felújítanak és átalakítanak egyes gépészeti és elektromos helyiségeket a -1 pinceszinten;
- felújítják az udvart, ahol személygépkocsi parkolókat alakítanak ki, és kerékpártárolókat helyeznek el;
- cserélik a villámvédelmi rendszert;
- felújítják és restaurálják a külső nyílászárókat.
Új belsőépítészeti koncepció alapján megújul a díszterem, az épület legnagyobb és legszebb terme. Teljes gépészeti, erős- és gyengeáramú felújítás mellett új audiovizuális rendszer, világítás és moduláris, az adott rendezvényhez alakítható berendezés kap helyett benne. Megújul a Művészeti Gyűjtemény kincseit bemutató képtár, sőt a Duna felőli szárny tetőterében új kiállítóterekkel bővül.
A 160 éves épületen a kor neves építészei és művészei dolgoztak
A budapesti Széchenyi István téren álló épület a magyar és egyetemes tudományosság központi szimbóluma, amely az intézmény megkülönböztetett szerepét kanonizálta, és fejezi ki mind a mai napig. A Friedrich August Stüler tervei alapján 1862–65 között közadakozásból felépült palota a neoreneszánsz historizmus nyitányát jelentette Magyarországon, architektúrája és szelleme döntően befolyásolta a magyar építészet további alakulását.
Kivitelezését Stüler képviseletében Szkalnitzky Antal, a mester egykori berlini tanítványa, az Akadémia részéről pedig Ybl Miklós irányította. A belső tereken is a korszak legnevesebb művészei dolgoztak, a falfestmények Lotz Károly és Ligeti Antal alkotásai.
A 12 ezer négyzetméter alapterületű épület, illetve a mögötte álló könyvtár felújításának egyik fontos célja, hogy a közösségi terek arányának növelésével, új kiállítóterek megnyitásával a mostaninál jóval nyitottabb és akadálymentesen bejárható legyen a nagyközönség számára. A másik fontos cél, hogy a tudományos rendezvényeket a mai kor technikai színvonalának megfelelően lehessen lebonyolítani.
A felújítás I. üteme a tervek szerint 2024 őszére fejeződik be. A kivitelezés az épület normál üzeme mellett zajlik, azonban a 2025-ös jubileumi évben a munkavégzést szüneteltetik, és a tervek szerint az ünnepi év után folytatódhat a székház megújulása a II. ütemmel.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél