Mi épül?
Bepillantás a Jedlik Ányos Gimnázium lenyűgöző tereibe
Modern, elegáns külsővel, fennkölt hangulatú belső terekkel újult meg és bővült a budapesti Jedlik Ányos Gimnázium. A generálkivitelező LATEREX látványos videóban mutatja be 2023 augusztusára újjászületett intézményt: a hatalmas aulát, az új épületszárnyat, a kinti sportpályát és közösségi tereket.
A beruházásról lapunk is több ízben beszámolt, jelen voltunk a nagyszabású tanévnyitó ünnepségen is, amely egyben a létesítmény átadója is volt. A 6500 négyzetméteres új épületszárnyban helyet kapott többek között a tornacsarnok, könyvtár és színházterem is. Emellett kialakítottak egy éttermet és büfét, valamint egy nagy előadótermet. Az új szárny emeletén nyelvi laborokat és informatikai termeket is létrehoztak.
Az új épület szíve – központi része – a lenyűgöző aulatér, melynek galériáján egy kápolna is helyet kapott.
Az építmény különlegessége az tetőszerkezet, amely gyakorlatilag az épület ötödik homlokzataként 84 méter hosszúsággal és 25 méteres szélességgel jött létre.
A munkálatokban a KÉSZ Group tagvállalatai és partnerei is részt vettek alvállalkozóként. A bim.GROUP feladata a tervezés volt. A KÉSZ Metaltech Kft. felelt az acélszerkezet gyártásáért, biztosította a ribroof tetőlemezt, illetve felelt ezek építéséért, a tetőrétegrend kialakításáért, valamint az alu-kompozit homlokzatburkolatért is. A dvb Kft. az előregyártott vasbeton elemeket biztosította.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél