Mi épül?
Felkerült a bokréta a pápai bázisrepülőtéren épült új toronyra
Kombinált Légikikötő létesítményt hoz létre a Strabag a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőterén Pápán, ahol ejtőernyő-szárító torony mellett raktár- és irodaépületet is építenek. A tavaly októberben indult projekt építményeire mára a bokréta is felkerült.
A pápai CAPF Kombinált Légikikötő bokrétaünnepségén Kiss Krisztián, a Strabag műszaki területi vezetője emlékeztetett: régi szokás ez, már a 13. századból is vannak bokrétaünnepségre utaló feljegyzések. Ilyenkor a tervező és a kivitelező együtt ünnepli, hogy az épület tartószerkezete elkészült, elérték az épület legmagasabb pontját. Hétfőn ez történt a Stratégiai Légiszállítási Képesség fejlesztésénél is, hiszen a szárítóépület acélszerkezete elkészült, így a hagyományoknak megfelelően koszorút helyeznek el rajta.
Bár a korábbi századokban a bokrétaünnepség jogi esemény is volt, mert a teljesítés igazolását is jelentette, az elmúlt években egyre kisebb hangsúlyt kap. Mint Kiss Krisztián hangsúlyozta: külön öröm, hogy a többnemzeti Stratégiai Légiszállítási Képesség kampuszának fejlesztése sok embert vonzott az építkezés helyszínére, ahol nem csak a projektet ünnepelték, de a szakma hagyományait is – ez pedig a Strabag vezetőségének is kiemelten fontos.
Régen látott léptékű katonai fejlesztés
A Strabag 2022 november 10-én vette át a munkaterületet, ahol a kezdeti tervezési nehézségek miatt kicsit lassabban indult a projekt a tervezettnél, de a problémákat sikerült orvosolni és mára jó ütemben halad a kivitelezés. Augusztus 2-án elkezdték a felszerkezet építését és 12 hét alatt elérték az épület jelenleg is látható, előrehaladott készültségi állapotát, amelyhez
- 7400 m3 földet és helyi anyagot mozgattak meg,
- 5400 m3 töltést építettek vissza,
- 266 tonna betonacélt és
- 1940 m3 betont építettek be,
- a szerkezetbe pedig 355 tonna szerkezeti acélt telepítettek eddig.
Ott Gábor, a NATO Légiszállítást Kezelő Programiroda infrastrukturális és létesítménygazdálkodási részlegének vezetője kiemelte: elérni a tartószerkezet legmagasabb pontját jelentős mérföldkő számukra is, hiszen a 2018-ban indult projekt fordulópontja ez. A tanulmánytervek készítése után az amerikai légierő tervezési irányelvei alapján kezdték el egy állandó jellegű légi teherszállítási létesítmény kialakítását, ami a korábbi, ideiglenesnek szánt sátor funkcióit veszi majd át, azokat ugyanakkor jelentősen kibővíti
többek között a teherernyő-szárító toronnyal, ami Magyarországon biztosan, de talán a régióban is egyedülálló létesítmény lesz.
12 országot szolgál
A Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtere ad otthont a Stratégiai Légiszállítási Képességek (SAC), amely független, katonai együttműködési programként 12 tagország számára biztosít hozzáférést stratégiai katonai légiszállítási képességhez három Boeing C-17-es teherszállító repülővel. A programot 2008 szeptemberében indították 30 éves időtávra és mára átlépték a 40 ezer repült órát is.
Magyarország, mint befogadó nemzet mellett tagállamai NATO tagországok (Bulgária, Észtország, Finnország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovénia és az USA), valamint a NATO csatlakozás küszöbén álló, „partnerség a békéért” országként Svédország is. E partnerországoknak szükségük van stratégiai légiszállításra, amit egyedül nem feltétlenül tudnának finanszírozni, ezért számukra nagy segítség a stratégiai légiszállítási eszközök közös tulajdonlása és üzemeltetése. Magyarország, mint befogadónemzet biztosítja a pápai MH 47. Bázisrepteret, ami a nehézlégiszállító repülők hazai bázisa.
Folytatódnak a fejlesztések
Annak érdekében, hogy mindez jól működjön, létrehozták a NATO Légiszállítást Kezelő Programirodát, amely azért felel, hogy a C-17-es flotta életciklusa során minden szükséges létesítményt, eszközt és szolgáltatást beszerezzen, kezeljen és üzemeltessen; továbbá pénzügyi, adminisztratív, logisztikai és helyszíni támogatást nyújtson a Nehéz Légiszállító Ezred műveletihez. Ennek a támogatásnak a keretében valósult meg 2016-ban a több hektár területű SAC hangárkomplexum, és ennek az infrastrukturális programnak következő bővítési üteme a jelen projekt, valamint a reményeik szerint hamarosan induló C-17-es Légiszemélyzeti-kiképző létesítmény, az ún. szimulátorépület is.
Ott Gábor zárszóként kiemelte: bízik abban, hogy jövő tavasszal már az ünnepélyes átadón köszöntheti majd a hallgatóságot.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél