Mi épül?
Levonultak a munkagépek a Kiskunság forgalmas útjáról – Befejeződött a felújítás második üteme
Befejeződött a Kopolyai út felújításának második szakasza. 2023 őszén kezdte el a kivitelezést végző Soltút Kft. az említett út külterületi szakaszának felújítását – írta meg a baon.hu.
A munkálatok első ütemében, három hónap alatt mintegy 900 méter hosszan félpályás útzár mellett, ötről hét méteres szélesítették ki a nagy forgalmat bonyolító utat.
A megerősített útalapon négyezer tonna aszfalt került bedolgozásra. A projekt része volt a kétoldali, másfél méter széles útpadka kialakítása és a felújított szakasz mentén lévő vízelvezetők kitisztítása.
Újabb ezer méternyi útszakaszt újítottak fel
Az idén tavasszal, ahogy arról portálunk is beszámolt, újabb szakaszon kezdődött el a munka a Kopolyai úton. A kivitelezést ezúttal is a Soltút Kft. szakemberei végezték el. Ennek keretében ezúttal a Tinódi úttól Kiskunhalas határáig tartó 1000 méteres szakasz újult meg. A beruházás 12 ezer négyzetmétert érintett, az útfelújításon kívül, kiépült egy új közlekedési csomópont is és négy buszmegállót is kialakítottak.
Egyszerűsítették a közlekedési rendet
Az előző ütemhez hasonlóan, ötről hat méteresre szélesítették ki a közlekedési folyosót, valamint kiépítették a vízelvezetést és új padkát alakítottak ki. A munkálatok célja volt a korábbi forgalmi rend egyszerűbbé tétele a Tinódi utcai kereszteződésben. Itt kanyarodó sáv megépítésével biztonságosabbá és gyorsabbá vélt az áthaladás.
A munkálatokkal párhuzamosan zajlik a felújítás harmadik ütemének előkészítése is.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél