Mi épül?
A legnagyobb próbatétel zajlik a Hungaroring fejlesztésében
Naponta 564 ember dolgozik a Hungaroring fejlesztési projektjében – derült ki a beruházó közösségi oldalán. Ahogy azt korábban is jeleztük Market Építő Zrt. és a Bayer Construct 2023 és 2026 között kivitelezi a nagyszabású projektet többszöri megszakítással – ezáltal lehetővé téve, hogy a 2024-es és a 2025-ös Magyar Nagydíjat is megtartsák.
Az idei budapesti Forma-1-es versenyfutam után immár a második ütem zajlik, amelyben a
- főlelátó bontását és felépítését,
- a rendezvénytér átépítését,
- valamint a paddock, vagyis a versenypálya főépületének teljes bontását és az új, szerkezetkész épület átadását.
Óriási mennyiségű földet mozgattak meg
A Hungaroring Market által is közzétett posztja szerint ebben az ütemben január végéig zajlik a szerkezetépítés a komplexum paddock-területén és főlelátóján is. „Az elmúlt időszakban a kivitelezők 20.885 köbméter betont és 4.793 betonacélt építettek be a két épületbe” – írják. Ugyanakkor óriási mennyiségű földet mozgattak meg: a bevágásnál 99.800 köbmétert, a töltés építésekor pedig 33.875 köbmétert.
A korábbi sajtóhírek szerint a többéves projekt legnagyobb próbatétele az idei és a jövő évi Magyar Nagydíj közötti időszak.
„Ebben a szakaszban egy komplett, 280 méter hosszú épületet kell eltüntetni, és újraépíteni az alapokat tíz és fél hónap alatt úgy, hogy a boxokat a 2025-ös nagydíjon rendeltetés-szerűen lehessen használni” – érzékeltette korábban Juhász Zoltán, a Market Építő műszaki igazgatója, aki egy részletes interjút is adott lapunknak.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél