Mi épül?
Közel félmilliárd forintos útépítési projektbe kezdtek Nyugat-Magyarországon
A Zala két keréken fejlesztési programban 493 millió forintos beruházással Garaboncon, Nagyradán, Zalaszabarban és Esztergályhorvátiban fejlesztik a bringautakat. Az építkezéshez a kivitelezést végző Horváth-Ép Közmű- Út- és Mélyépítő Kft. a napokban átvette a munkaterületeket.
Négy településen valósul meg a beruházás
A projektre a vármegyei önkormányzat vezetésével létrehozott konzorcium a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében száz százalékban vissza nem térintendő támogatást nyert.
A fejlesztéssel egyszerűsítik a munkahelyek és a közszolgáltatások elérését és csökkentik a települések zaj- és légszennyezettségét. Az új szakaszok kerékpáros összeköttetést teremtenek a községek között.
A négy szakaszra osztott beruházás során a kivitelező összesen 4,6 kilométernyi kerékpárutat épít. Garaboncon 282 méter, Nagyradán 2,4 kilométer, Zalaszabarban 660 méter, Esztergályhorvátiban 1,3 kilométernyi útszakaszt alakítanak ki.
A nyomvonal kijelölésekor szempont volt a fák megóvása
Az elsőként említett településen az útépítés mellett egy kerékpáros híd is létesül. A nagyradai szakaszon a település déli részén, belterületen kezdik el az építkezést a szakasz vége az 1+462,60-as szelvénynél lesz és a bringások közlekedési folyosója végig az 7522-es összekötő út nyomvonalát követi.
Az önálló kerékpárút szélessége 2,55 méter lesz kétoldalon süllyesztett szegéllyel.
A nagyradai projekt másik szakasza a meglévő kerékpárút burkolatától indul és két erdős részt elkerülve – hogy ne kelljen fákat kivágni – csatlakozik majd vissza a 7522-es összekötő út mellé. A szakaszon 1+100 szelvénynél kerékpáros híd létesül.
Zalaszabarnál pihenőhelyet is építenek
A Zalaszabari szakasznál a kétirányú kerékpárút fejlesztése egyebek mellett egy az 1+494 km szelvényben megépülő műtárggyal folytatódik. A tervezett nyomvonal vége az 1+700 km szelvényben ér véget, csatlakozva a 7522 j. összekötő úthoz. A zalaszabari fejlesztés része a 0+131,50 km szelvénynél egy kerékpáros pihenőhely létesítése is.
Az Esztergályhorváti szakasz esetében a Zalaszabári tervezési szakaszhoz kapcsolódóan épül a kétirányú kerékpárút 173 m hosszon.
A fejlesztések felpezsdíthetik a kis-balatoni régió turizmusát
A projekt része a korábbi hálózatos fejlesztésnek, amely során Sármelléken 7,6 kilométernyi utat építettek vagy jelöltek ki, Zalaszentmárton, Esztergályhorváti, Egeraracsa és Zalaszabar között közel 12 kilométer hosszú kerékpárút épült. Sármellék és Zalavár között pedig csaknem 4,2 kilométernyi új szakaszon haladhatnak a bringások, míg Zalaapátiban kerékpároshíd is csatlakozik a zalai bicikliút-hálózatához.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél