Mi épül?
Új szintre lép az ipari energiahasznosítás Várpalotán
Villamosenergia-tároló rendszert telepítenek az alumínium félkésztermékeket gyártó Inotal Zrt. várpalotai telephelyén. A 3 milliárd forintos, 1,35 milliárd forint uniós támogatásból és 1,65 milliárd forint saját forrásból megvalósuló beruházás várhatóan idén őszre elkészül – tájékoztatott pénteken a gyár igazgatója.
Németh Tamás elmondta, a várpalotai berendezés a gyári naperőműben megtermelt villamos energia tárolására szolgál majd, és a gyárat fogja ellátni energiával.
Egy 10 megawatt (MW) névleges teljesítőképességű és 20 megawattóra (MWh) energiatárolási kapacitású berendezés épül, amely öt órán keresztül lesz képes működtetni a vállalatot.
Így hasznosul a teljesítmény többletből adódó energia
Az energiatárolók jelentőségéról szólva elmondta: főleg a verőfényes nyári napokon gyakran előfordul, hogy teljesítmény többlet van az elektromos hálózaton. Ez a többlet zavart okozhatna a vezérlésben, de ha akkumulátorokba lehet vezetni, akkor a többlet nem okoz zavart és az energia is megmarad, hasznosul.
Hozzátette: az Inotal Zrt. a támogatási szerződésnek megfelelően a telepített energiatároló rendszert a projekt befejezését követő legalább tíz éven át üzemben tartja majd, a berendezés 25 éven át képes működni.
Németh Tamás elmondta azt is, hogy a vállalat alumínium félkésztermékeket gyárt, egyebek mellett huzalt, transzformátorokhoz keskenyszalagot és durvahuzalt.
2023-ban a cég árbevétele 102 millió euró, az adózott eredménye 5 millió euró volt, 284-en dolgoznak a vállalatnál. A vevők – több mint százan – ipari termékeket előállító vállalatok, szinte kivétel nélkül az Európai Unió országaiból. Az Inotal Alumíniumfeldolgozó Zrt. 1952 óta működik Várpalotán.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél