Mi épül?
Borsodi településeken épültek multifunkcionális sportpályák
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben is épültek sportpályák a szakszövetség infrastrukturális fejlesztésének keretében. Négy borsodi településén – Szakácsi, Selyeb, Taktabáj, Sajókaza – az STR Mély- és Magasépítő Kft. kivitelezésében négy rekortán borítású, három sportágat kiszolgáló pálya készült el.
A Magyar Labdarúgó Szövetség bő egy évtizede, a Belügyminisztériummal együttműködve pedig 2019-ben indította el Pályaépítési Programját. A cél, hogy biztonságos és modern létesítményekben a hátrányos helyzetű kistelepüléseken is a rendszeres sportra ösztönözzék a lakosságot.
Közel hatvan nap alatt épültek meg a pályák
A program keretében az STR Mély- és Magasépítő Zrt. kivitelezésében négy rekortán borítású játéktér épült Szakácsi, Selyeb, Taktabáj és Sajókaza településeken. A borsodi községek közül az elsőként említett a legkisebb, alig 170 lelkes, Selyeb és Taktabáj lélekszáma 5-600 közötti, míg Sajókazán több mint 2900-an élnek. A települések egyik közös jellemzője, hogy a lakosság harmada-negyede 15 évnél fiatalabb.
A felsorolt községekben közel 60 nap alatt új, 20×40 méteres játéktérrel rendelkező multifunkcionális sportpályák létesültek.
Zöldmezős beruházás Szakácsiban
Szakácsiban zöldmezős beruházási helyszínen a kivitelezést végző szakemberek – a kimérés után – a bruttó 924 négyzetméteres területről átlagosan 25,5 centiméteres mélységig eltávolították a mintegy 306 köbméternyi humuszréteget. A pályatükör kialakításához mintegy 530 köbméter föld megmozgatására volt szükség.
Drénrendszer biztosítja a pálya vízelvezetését
A játéktér vízelvezetéséhez hosszanti irányban kiásták 236 méteren az árkokat a kulé kavicsos francia drénrendszer telepítéséhez. A területről a vizet a gyűjtővezetékekkel szikkasztó árokba vezetik. A tömörített tükör kialakításához rétegenként a visszatöltött és tömörített drénárkokat 924 négyzetméternyi geotextíliával fedték le. A helyi talajviszonyokhoz igazodva elkészítették a pálya, ill. a világítási-, a palánktartó- és labdafogóháló oszlopok alépítményeit. A pálya tömörített ágyazatához 351 köbméter 20/50-es és 0/20-as szemcseméretű fagyálló zúzott követ használtak. A rétegrend következő eleme a kavicsos gumiréteg kialakítása volt 35 mm vastagságban, amelyre a 10 mm-es rekortán sportburkolat került.
A focin kívül kosár- és kézilabda pályaként is használható a játéktér
A kivitelező feladata volt a pálya körül a 110 centiméter magas palánk, az összesen öt méter magas labdafogó háló tartószerkezet, valamint a térkő burkolat megépítése. A pályák kiszolgálják a foci mellett a kosárlabda és a kézilabda sportágak kedvelőit is.
Nagy és kispályán egyaránt otthonosan mozog a kivitelező
A STRABAG technológiai megoldásai révén élen jár nemcsak a sportlétesítmények kivitelezésében, hanem a műfű és rekortán borítású sportpályák építésében és felújításában is. A cég referenciái között multifunkcionális játéktereken kívül szerepelnek fűtött élőfüves labdarúgópályák megvalósításai is. Korábban beszámoltunk például a BVSC-Zugló Szőnyi úti sporttelepén zajló fejlesztésekről is.
A borsodi községek számára nemcsak azért jelentősek ezek a fejlesztések, mert biztonságos és korszerű körülmények között sportolhatnak a településeken élők, hanem azért is, mert ezek a helyszínek egyben a helyi közösség eseményeinek is teret biztosíthatnak.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél